Csak akkor lehet börtönbüntetéssel sújtani azokat, akik jogosulatlanul veszik igénybe a táppénzt, ha bebizonyosodik róluk, hogy szándékosan rövidítették meg az államot. Jelenleg elenyésző számú visszaélésre derül fény az OEP tájékoztatása szerint.
Elfogadta az Országgyűlés a Büntető törvénykönyv módosítását, amely szerint két év börtönbüntetést kaphatnak azok, akik betegség nélkül jogosulatlanul veszik igénybe a táppénzt. A megszavazott jogszabály szerint "mindenki, aki pénzbeli vagy természetbeni juttatás megszerzése vagy megtartása céljából mást tévedésbe ejt, tévedésben tart vagy a valós tényt elhallgatja, és ezzel kárt okoz, vétséget követ el".
Büntetőjogi szempontból azon van a hangsúly, hogy szándékos volt-e a károkozás. Példával szemléltetve: ha valaki másnaposan elmegy az orvoshoz, és fejfájásra hivatkozva kiíratja magát, nem követ el táppénzcsalást, mert valódi rosszullét miatt marad otthon, noha tehetett volna az ellen, hogy ne legyen beteg. Ha viszont egyáltalán nem beteg, csak mondjuk, szeretné megkapálni a szőlőjét, akkor már jogosulatlanul veszi igénybe az állami juttatást. Feltéve, ha ezt be tudják bizonyítani, például elfogulatlan tanúk igazolják.
Fontos hangsúlyozni, hogy a magánszemély az utóbbi esetben sem tud egyedül táppénzt csalni, kell hozzá egy orvos, aki betegállományba veszi. A fentebb említett, újonnan elfogadott törvénymódosításból az következik: a jövőben azokat az orvosokat is felelősségre lehet vonni, akik asszisztálnak ahhoz, hogy egészséges emberek táppénzre menjenek.
Az orvosok esetében is fontos szabály, hogy csak akkor lehet elítélni őket, ha bebizonyosodik, hogy szándékosan - esetleg hálapénzért cserébe - járultak hozzá az állam megkárosításához. Az eddigi ellenőrzési tapasztalatok szerint viszont ez elenyésző számú esetben derül ki.
Na és mit mutatnak a számok? Néhány százalék a visszaélés
A törvény szerint minden 30 napnál hosszabb idejű keresőképtelenséget felül kell vizsgálni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megbízásából 2010-ben 195 főorvos végzett felülvizsgálatot. Összesen csaknem 67 ezer háziorvosi szolgálatot ellenőriztek, amelynek keretében több mint 1 millió 30 ezer táppénzigénylést vizsgáltak meg. "Majdnem minden esetben jogszerű volt a keresőképtelenség megállapítása" - válaszolta a Pénzcentrum.hu kérdésére az OEP.
2009-ben is megközelítően egymillió ellenőrzést végeztek az arra felkért főorvosok. Valamivel több, mint 41 ezer magánszemélyt nyilvánítottak keresőképesnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden esetben indokolatlanul voltak betegállományban. Túlnyomó többségében azért zárták le a felülvéleményező orvosok a keresőképtelen időszakot, mert befejeződött a beteg kivizsgálása, kezelése, és a továbbiakban már alkalmas volt a munkavégzésre - derül ki az OEP elemzéséből.
Kiderült: elenyésző azon esetek száma, amelyeknél indokolatlan volt a táppénzes időszak. A keresőképessé nyilvánítás oka, hogy túlzottan hosszúnak találták a felülvéleményező orvosok a betegállomány idejét, vagy nem tartották megfelelőnek a diagnózist. Abban az esetben sem indokolt a keresőképtelen státusz, ha hosszú ideig kell várni a szakrendelői vizsgálatra.
Ritka, mint a fehér holló, hogy perel az egészségbiztosító
Jelenleg ha bebizonyosodik, hogy valaki indokolatlanul volt betegállományban, akkor a főorvosok javaslatot tesznek a táppénzfolyósítás megszüntetésére. A jogosulatlanul igénybe vett táppénzt fizetési meghagyás útján kérik vissza az érintett magánszemélyektől. Nagyon ritkán került sor arra, hogy jogi úton kellett volna beszedni az egészségbiztosítási alapot megillető pénzt - válaszolták kérdésünkre az OEP szakértői.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha indokolatlanul tart valakit betegszabadságon az orvos, akkor a jelenlegi szabályok szerint első körben figyelmeztetést kap. Végső esetben a keresőképtelenség elbírálási jogának megvonása lehet a következmény.
A munkáltatók nem tolonganak az ellenőrzésért
Az ellenőrzést a munkáltatók is kezdeményezhetik, de elenyésző számban élnek ezzel a lehetőséggel. Tavaly mindössze 659 esetben kérték a munkaadók az OEP-től, vizsgáltassa meg, hogy a táppénzen lévő alkalmazottaik valóban betegek-e. Az ellenőrzésért munkavállalónként 15800 forintot kell fizetni.
Nem gyakori, de közérdekű bejelentés alapján is vizsgálódik az egészségbiztosító. Tavaly 48 ellenőrzést indítottak ilyen apropóból.
Két és fél hét évente, ez az átlagos táppénzidő
A táppénzre vonatkozó szabályok szigorítása és a folyamatos ellenőrzések révén évek óta csökken a betegséggel keresőképtelen állományban lévők, illetve a táppénzen töltött napok száma. Tíz évvel ezelőtt még átlagosan 26 napot töltöttek keresőképtelen állományban a munkavállalók, 2009-ben viszont már csak 17-et.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz