26 °C Budapest

Új magyar biztosító a hazai piacon

Pénzcentrum
2008. május 22. 14:24

A legújabb hazai biztosító társaság, a CIG Közép-európai Biztosító Zrt. a hivatalos engedélyezési eljárások befejeztével a héten megkezdi tevékenységét, s elsőként a Pannónia Befektetési Életbiztosítás elnevezésű termékkel jelenik meg - derült ki a társaság első sajtótájékoztatóján.

Járai Zsigmond, a biztosító Felügyelőbizottságának elnöke a gazdasági helyzetet illető erős kritikával kezdte a sajtótájékoztatót. Elmondása alapján a hazai befektetői környezet Magyarországon meglehetősen rossz, amely azonban előbb-utóbb meg fog változni, reményeik szerint jobb lesz.

Éppen ezért hozták létre a biztosítót, ugyanis bíznak a javulásban és saját magukban. Emellett az elnök kiemelte, nem csupán itthon szeretnének biztosítási tevékenységet végezni, Romániaban már folyik az előkészítés, Bulgáriában a tárgyalások, Szlovénia lehetőségét pedig vizsgálják.

Itthon már megkapták az engedélyt a felügyelettől, s tegnap tartották meg első közgyűlésüket, ahol döntöttek arról duplájára emelték a jegyzett tőkét, s a 3,3 milliárd forintos összeg 80 százalékát fizetik be most.

Horváth Béla elnök-vezérigazgató kiemelte, nincs a piacon magyar biztosítótársaság, véleménye szerint a magyar menedzsment találkozása sikeres jövőképet biztosít a cég számára. A magyar gazdasági helyzet, a recesszió pedig kedvező hatást gyakorol az életbiztosításra, ugyanis az emberek általában ilyenkor jobban gondolnak jövőjükre.

Az új biztosító május 26-án indul egy 50 fős saját hálózattal, valamint külső értékesítési csatornák (brókercégek) bevonásával. Két unit-linked termékkel indulnak, egy euróalapú és egy forintalapú biztosítással. Újdonság, hogy azoknak az ügyfeleknek, akik bizalmukba fogadják a biztosítót az induláskor, kedvezményes részvényvásárlási opciót biztosítanak abból a részvényből, amely 3-4 év múlva a tőzsdemenetelből lesz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A második újítás a piacon Horváth elmondása alapján az az, hogy a CIG Biztosítónál versenyeztetik a vagyonkezelőket: első körben a Concorde, a Pioneer, az OTP, az AEGON és a Credit Suisse versenyezhet. Fontos újítás az is, hogy elsőként hozzák be Magyarországra Warren Buffet alapját, melyben 120 dollárba kerül egy részvény vásárlása, ezért egyéni kisbefektetőként ezt nehéz lenne megvalósítani.

Egy további újdonság, hogy az euróban és devizában nyilvántartott alapok nem futják az árfolyamkockázatokat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
MEDIA1  |  2024. május 6. 12:45
Az M1 egykori vezető szerkesztője, akiről korábban előkerült egy hangfelvétel, amelyen megzsarolta a...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm