Több éve bujkált az a férfi, akit 2024. május 7-én reggel fogtak el a rendőrök Zalaegerszegen, ahol egy építkezésen dolgozott.
Fokozott ellenőrzést rendelt el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vasárnap 0 órától 24 óráig a főkapitányság illetékességi területén.
A fokozott ellenőrzés célja a megye területén történő balesetek megelőzése érdekében az ittas vagy bódult állapotban vezetők kiszűrése, a szabályszegő járművezetők intézkedés alá vonása, a gyalogosok és a kerékpárosok közúti közlekedésére vonatkozó közlekedési szabályok betartása, a passzív biztonsági eszközök használatának, valamint a járművek műszaki állapotának ellenőrzése.
Az intézkedés keretében a rendőrök igazoltathatnak embereket, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Megválaszolta egy szuperszámítógép, hogy mikor halhat ki az emberiség
- Angol negyedosztály vagy Leverkusen-Roma? - Sport a tévében
- Ezeket a barlangokat érdemes egyszer meglátogatnia a túrázóknak
- Kiderült, melyik ország lehet a legbüszkébb a strandjaira
- Sayfo Omar: már a palesztin ügy mellett kiálló amerikai diáktüntetések is megosztottak
- Nem sokat változott csütörtök reggelre a forint árfolyama