Az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak - írja a Népszabadság.
Az így befolyó, számítások szerint 30-40 milliárd forintot az önkormányzatok kapnák meg, és szabadon felhasználhatnák. Van olyan elképzelés is, amely szerint ezt a pénzt kizárólag a közösségi közlekedés fenntartására, illetve fejlesztésére lehetne fordítani.
A Matolcsy-csomagban szereplő, jövőre kivetendő, méterenként százforintos közműadó kiterjesztése a légvezetékekre arányosítaná a teherviselést a távközlési szektorban, ahol a válságadók (az árbevétel alapján 2010 óta fizetett különadó) év végi kivezetésével jelentős aránytalanság alakulna ki: a vezetékes és mobiltelefon szolgáltatók ötvenmilliárdot meghaladó telefonadót fizetnének jövőre, míg a televíziós szolgáltatók adóterhelése megszűnne.
Már a telefonadó tervezésekor felmerült, hogy adóztassák meg a tévé-előfizetéseket is, ám akkor azt levették a napirendről. Most újra bevonnák az adófizetők körébe a kábeltévés ágazatot, immár csak a műholdas és a földfelszíni sugárzású infrastruktúra lenne adómentes.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból