4 °C Budapest

Aranyárban mérik az égetett szeszeket

Pénzcentrum
2011. október 10. 10:03

Több mint 1000 forintos drágulást is hozhat egyes nagyobb kiszerelésű aromásított égetett szeszeknél a jövedéki adóemelés - írja a Népszabadság.

A törvényhez nincs még végrehajtási rendelet, így a Magyar Szeszipari Szövetség, illetve a gyártók túlnyomó része nem akart nyilatkozni arról, pontosan mi lesz a törvénymódosítás várható piaci hatása. Az biztos, hogy a színfalak mögött az utolsó pillanatig lázas lobbizás folyt. Erről tanúskodik, hogy a zárószavazás előtti módosító indítványában a fideszes Rogán Antal előbb kihúzta volna a törvényből a kommerszekre kivetett büntetőadót, azaz az érintett szeszek adója a pálinkákhoz hasonló, öt százalék körül nőtt volna.

Rogán ezt azzal indokolta, hogy a kétféle alkoholtermék élettani hatása között nincs különbség, azonban később valami közbejöhetett, mivel a gazdasági bizottság elnöke a zárószavazás előtt visszavonta a javaslatát.

Piaci vélekedések szerint biztosra vehető, hogy az adóemelés tovább erősíti a hazai feketepiacot, ami közkeletű szakmai vélekedés szerint a teljes hazai szeszforgalom 30-40 százalékát teheti ki.

- A feketekereskedelem fő csatornái jellemzően a kisebb vendéglátóegységek - mondta el Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője. A pénzügyőrök a tavaszi ellenőrzések nyomán 3700 liternyi házilag előállított és törvényellenesen forgalomba hozott terméket foglaltak le. Mivel az adótétel - így a fogyasztói ár növekedése - várhatólag a feketekereskedelemre is hatással lesz.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A NAV október elsejétől újabb széles körű vizsgálatot indított, melynek során a kiszálló ellenőrök mobil laboratóriumaikkal a helyszínen meg tudják állapítani, hogy a kimért alkohol milyen eredetű, sőt többnyire az is beazonosítható, hogy a párlat melyik tájegységben készült. A házilag készített párlatot forgalomba hozó vállalkozó legalább 150 ezer forintos büntetésre számíthat.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?