Veszélybe kerülhet az EU–USA megállapodás: Brüsszel szerint újabb vámháború törhet ki

Pénzcentrum2026. február 24. 12:19

Az Európai Unió megállapítása szerint Donald Trump új vámpolitikája ellentétes a tavaly nyáron kötött transzatlanti kereskedelmi egyezménnyel. A bevezetett intézkedések ugyanis számos európai termék – például sajtok és egyéb mezőgazdasági áruk – esetében a megállapodásban rögzített 15 százalékos felső határ fölé emelik a terheket - írja a Bloomberg

Miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a Trump által bevezetett viszonossági vámokat, az elnök egy új, 10 százalékos globális vámot hirdetett meg, kilátásba helyezve annak 15 százalékra történő emelését. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint ez az új teher rárakódik a már érvényben lévő tételekre. Így az összeadódó vámteher több termékkategóriában – köztük a vajnál, a műanyagoknál, a textíliáknál és a vegyipari cikkeknél – meghaladja a szerződésben garantált 15 százalékos plafont.

A Donald Trump és Ursula von der Leyen bizottsági elnök által tető alá hozott aszimmetrikus megállapodás eredeti célja a teljes kereskedelmi háború elkerülése, valamint az amerikai biztonsági támogatás, különösen az Ukrajnának nyújtott segítség megőrzése volt. Ennek fejében az unió vállalta, hogy számos amerikai áruról eltörli a vámokat, miközben tudomásul vette, hogy az acélra és alumíniumra kivetett 50 százalékos amerikai védővám érvényben marad. A mostani lépés azonban felborította ezt az egyensúlyt.

A fejleményekre reagálva az Európai Parlament felfüggesztette a ratifikációs folyamatot, és tisztázást kért az új amerikai irányvonallal kapcsolatban. Maroš Šefčovič kereskedelmi biztos már egyeztetett az amerikai illetékesekkel, és jelezte: akár négy hónapos átmeneti időszakra is szükség lehet az új feltételek kidolgozásához.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a washingtoni kormányzat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva újabb vámvizsgálatokat készít elő. Ezek többek között az akkumulátorokat, az öntöttvas alkatrészeket, valamint a távközlési és villamoshálózati berendezéseket érintik. A tervek szerint az átmeneti, globális 10 százalékos vám lejárta után más típusú behozatali terhekkel pótolnák a bíróság által megsemmisített tételeket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a kialakult helyzet kapcsán hangsúlyozta: a megállapodás legfőbb értéke a vállalatok számára nyújtott stabilitás és kiszámíthatóság volt. Ez azonban a mostani döntésekkel ismét elveszett.

Címkék:
európai unió, gazdaság, vám, világ, usa, donald trump, külkereskedelem, védővámok, kereskedelmi háború, ursula von der leyen, geopolitika,