Lecsapott az apokalipszis Közép-Európára: nagy a veszély, egyre több a halálos áldozat

Pénzcentrum2024. szeptember 17. 19:12

Az elmúlt napokban súlyos áradások sújtották nem csak Magyarországot, hanem Közép-Európa más országait is, köztük Lengyelországot, Csehországot és Romániát. A heves esőzések következtében kialakult árvizek eddig legalább 17 halálos áldozatot követeltek, emellett mindenhol jelentős anyagi károkat okoztak - közölte a Reuters.

Lengyelországban a kormány katasztrófahelyzetet hirdetett és 1 milliárd zlotyt (több mint 92 milliárd forintot) különített el a károk helyreállítására, továbbá Donald Tusk miniszterelnök bejelentette azt is, hogy az Európai Uniótól is számít pénzügyi segítségre. A dél-lengyelországi Nysa városában, ahol több mint 40 ezren élnek, a polgármester azonnali evakuálásra szólította fel a lakosságot, ugyanis megsérült egy közeli árvízgát.

Csehországban több várost is elöntött a víz

Litovel településének a 70 százalékát egy méter mély víz borította el, az északkelet-csehországi Ostravában pedig egy átszakadt gátnak köszönhetően fontos ipari területek - többek között a BorsodChem vegyiüzem és az OKK Koksovny kokszolóüzem - kerültek víz alá. Számos lakóövezetből evakuálták a lakosokat.

Nagyon-nagyon féltem... Elfutottam, mert a víz annyira gyorsan emelkedett a házam közelében

- nyilatkozta a lapnak egy 39 éves litoveli nő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A magyar katonaság készen áll

Romániában hét ember vesztette életét az áradások következtében. Emil Dragomir, Slobozia Conachi polgármestere arról beszélt a román televíziónak, hogy sokan mindenüket elvesztették az árvízben. Miközben bizonyos területeken már megkezdődött a takarítás és a károk felmérése, más régiókban még most is készenlétben vannak az esetre, ha folytatódnának az áradások. Pozsony és Budapest is felkészültek a Duna vízszintjének az emelkedésére:

Pintér Sándor magyar belügyminiszter közölte, hogy akár 12 ezer katonát is képesek mozgósítani, ha a katonaság segítségére van szükség.

Címkék:
európa, árvíz, csehország, románia, világ, lengyelország, áldozatok,