Pénzcentrum • 2026. október 29. 11:28
November 1-jén, vasárnap a nagy élelmiszerláncok üzletei zárva tartanak, mivel mindenszentek munkaszüneti napnak számít. Október 31-én, szombaton és november 2-án, hétfőn viszont a megszokott nyitvatartás szerint lehet majd vásárolni. Az ünnepnapon ugyanakkor egyes kisebb üzletekben, benzinkúti boltokban vagy éjjel-nappilkba szerezhetjük be, ami éppen hiányzik otthonról.
Aki rendszerint vasárnap intézi a nagybevásárlást, annak ezen a héten érdemes korábbra időzítenie azt. November 1-jén ugyanis mindenszentek lesz, így a szokásos vasárnapi nyitvatartás helyett ünnepnapi boltzárra kell készülni a nagy élelmiszerláncoknál.
Mindenszentek a keresztény hagyományban az üdvözült lelkek emléknapja, Magyarországon pedig munkaszüneti nap. Idén pedig vasárnapra esik, így nem jár vele plusz szabadnap, a boltok működését azonban érinti. De pánikra semmi ok, a megelőző szombaton és az ünnepet követő hétfőn már a szokásos rend szerint lehet bevásárolni.
Aldi
Az Aldi üzletei november 1-jén, vasárnap zárva tartanak. Október 31-én a megszokott szombati nyitvatartás szerint várják a vásárlókat, november 2-án pedig a szokásos hétfői rendben nyitnak ki.
Auchan
Az Auchan hagyományos áruházaiban sem lehet vásárolni mindenszentek napján. Szombaton még a szokásos hétvégi nyitvatartás lesz érvényes, hétfőn pedig ismét a megszokott rend szerint működnek az üzletek.
CBA, Príma, Coop és Reál
Ezeknél a láncoknál az egyes üzletek nyitvatartása eltérhet, ezért különösen érdemes megnézni a kiválasztott bolt tájékoztatását. November 1-jén a legtöbb egység zárva lesz, de egyes kisebb, önállóan üzemeltetett üzleteknél előfordulhatnak kivételek. Október 31-én és november 2-án alapvetően a megszokott nyitvatartással lehet számolni.
Lidl
A Lidl üzletei október 31-én, szombaton még a szokásos rend szerint működnek, november 1-jén azonban zárva tartanak. Hétfőn ismét a megszokott időpontokban lehet vásárolni.
Penny
A Penny boltjai mindenszentek napján nem nyitnak ki. A bevásárlást szombaton még a normál nyitvatartási időben el lehet intézni, az ünnep utáni első nyitvatartási nap pedig november 2., hétfő lesz.
Spar és Interspar
A hagyományos SPAR szupermarketek és INTERSPAR hipermarketek november 1-jén zárva lesznek. Szombaton és hétfőn a megszokott rend szerint várják a vásárlókat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egyes speciális üzletek, például bizonyos benzinkutakon működő egységek kivételt jelentenek, és vasárnap is nyitva lehetnek.
Tesco
A Tesco hipermarketjei és hagyományos üzletei vasárnap zárva tartanak. Október 31-én a szokásos szombati, november 2-án pedig a megszokott hétfői nyitvatartás szerint lehet bevásárolni. Benzinkutakon működő egységek azonban nyitva tarthatnak.
Hol lehet még vásárolni november 1-jén?
Ahogy említettük, ünnepnapon egyes benzinkúti boltok, köztük bizonyos Spar Express és Despar üzletek is nyitva lehetnek. Emellett néhány kisebb Spar Market és Sparpartner üzlet, családi élelmiszerbolt, éjjel-nappali vagy pékség is fogadhat vásárlókat. Ugyancsak nyitva lehetnek a Tesco által üzemeltetett benzinkutaknál működő boltok is.
Ugyancsak nyitva lehetnek különböző éjjel-nappali boltok is, ám azért indulás érdemes ellenőrizni a kiszemelt üzlet kiírását vagy online tájékoztatását.
Mennyire hiszel a netes csillagoknak? Töltsd ki a kutatásunkat!
Vásárlás, szállásfoglalás vagy egy új szolgáltató keresése előtt szinte mindannyian megnézzük az online értékeléseket, de vajon tényleg a csillagok alapján döntünk? Megbízol egy hibátlan, de csak néhány értékeléssel bíró helyben, vagy inkább a több száz véleményen alapuló, reálisabb átlagra szavazol? Oszd meg a tapasztalataidat a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, független kutatásában! A kérdőív teljesen anonim, a kitöltése mindössze 3-5 perc. Az eredményeket a Debreceni Egyetem kutatói dolgozzák majd fel, az elemzés pedig hamarosan megjelenik a Pénzcentrumon.