Pénzcentrum • 2026. május 21. 06:07
A klímák közötti különbségek használat közben derülnek ki igazán – ez derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb terméktesztjéből. Az ár, a márka vagy a teljesítmény önmagában nem mutatja meg, hogyan viselkedik majd a készülék valódi használat közben, különböző külső körülmények között. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 45 Magyarországon is kapható inverteres split klímát tesztelt. Az eredményekből kiderült például, hogy ugyanaz a készülék jelentősen eltérően teljesíthet 30°C-os és 40°C-os hőségben.
A valódi különbségek sokszor csak akkor derülnek ki, amikor tartósan nagy meleg van. A nemzetközi együttműködésben végzett teszt során 13 márka – Bosch, Daikin, Fujitsu, Haier, Hisense, Hitachi, LG, Midea, Mitsubishi Electric, Panasonic, Samsung, Toshiba, Whirlpool – 45 készülékét vizsgálták azonos körülmények között. A szakértők hűtési és fűtési teljesítményt, párátlanítást, zajszintet, használhatóságot és komfortérzetet is pontoztak.
A teszt egyik legfontosabb tanulsága, hogy nincs „minden szempontból legjobb klíma”.
Van olyan készülék, amelyik kiválóan fűt, de hűtésben már csak közepes eredményt produkál – vagy éppen fordítva. A Samsung AR60F12C1AWN / AR60F12C1AWX (3,5 kW) például a legjobbak között végzett, ha fűtésről volt szó, míg a hűtési teljesítménye közepes értékelést kapott.
Így ahelyett, hogy azt kérdeznénk, melyik a jó klíma, érdemesebb inkább azt a kérdést feltenni magunknak, hogy mi a legfontosabb szempont számunkra a használat során?
A reklámokból nem derül ki, hogyan viselkedik a klíma extrém hőségben
Fontos, hogy a hűtési hatékonyságot 40°C, 35°C, 30°C, 25°C és 20°C-os külső hőmérsékletet szimulálva tesztelték, míg a fűtést -7°C, 2°C, 7°C, 12°C-on. Ugyanazok a készülékek egészen eltérően teljesítettek különböző külső hőmérsékletek mellett. Például a fent említett Samsung termék is kiváló eredménnyel hűtött 30°C-on, viszont 35°C-os és 40°C-os külső hőmérséklet mellett jelentősen csökkent a teljesítménye. Így ért el összesítésben közepes eredményt a hűtési szempontok szerint.
A legdrágább klíma sem feltétlenül a legjobb minden szempont szerint
A tesztelt készülékek átlagára 138 000 és 672 000 forint között mozgott a teszt publikálásakor. A legdrágább tesztelt termék a Daikin FTXM35A2V1B / RXM35A5V1B (3,5 kW) volt, amely hűtési és fűtési teljesítményben az élmezőnyben végzett, párátlanításban és készenléti energiafogyasztásban azonban már voltak nála jobban teljesítő termékek. A legjobban teljesítő készülékek között találni 450 ezer forint körüli modelleket is, miközben több drága termék csak közepes eredményt ért el egyes szempontok szerint.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nem a nagyobb teljesítményű klíma lett automatikusan jobb
A tesztben 25 darab 2,5 kW-os és 20 darab 3,5 kW-os készülék szerepelt. Az eredmények alapján azonban nem igazolódott az a gyakori feltételezés, hogy a nagyobb teljesítményű klíma minden helyzetben jobb választás. A szakértők szerint sokkal fontosabb kérdés, hogy a készüléket elsősorban hűtésre, fűtésre vagy mindkettőre szeretnénk-e használni.
Mely márkák teljesítettek jól?
Még ugyanazon márkán belül is jelentős különbségek voltak az egyes készülékek között. Mindegyiknek vannak jól és kevésbé jól teljesítő klímái. A teljes tesztből kiderül, mely modellek erősek egyszerre hűtésben és fűtésben, és melyek azok, amelyek inkább csak egy adott felhasználási módra ajánlhatók.
A teljes teszt hozzáféréssel megtekinthető itt: