Úgy veszik most ezeket az iPhone-okat, mintha nem lenne holnap: mégis, mit tudhatnak?

Pénzcentrum2024. január 26. 14:02

Az olcsóbbá vált iPhone-ja piacvezetővé tette az Apple-t, a Samsung új csúcsmobilja extra támogatási ciklust kap, világszerte pedig már az eladások csaknem negyedét teszik ki prémium készülékek - ezek a friss mobilpiaci trendek mind a felújított készülékek piacát erősítik az egyik hazai, használt okostelefonokat értékesítő online piactér szerint, így 2024-ben is jó üzlet lesz új helyett bevizsgált, garanciával kínált telefont rendelni.

Rég volt olyan izgalmas a mobilpiac évkezdése, mint 2024-ben: az IDC és a Canalys piackutató cégek egybehangzóan azt mutatták ki, hogy a 2023 évi előzetes telefonértékesítési statisztikái alapján az Apple (20,1%) letaszította az első helyen álló Samsungot (19,4%), amely 2010 óta őrizte az első helyét - közölte a Rejoy.hu. (A Samsung 2010-ben vette át a vezetést a Nokiától,  akkoriban az Apple részesedése még elhanyagolható volt.)

Miért a legdrágább mobilokból fogyott a legtöbb?

A mobilpiaci statisztikák szerint a három legnagyobb mobilgyártó közül tavaly csak az Apple tudta növelni újkészülék-eladásait, amelyet elősegített, hogy a 2023-ban piacra dobott iPhone 15-sorozat kedvezőbb új áron került a boltokba a 14-es széria modelleinél. A portál ennek nyomán arra számít, hogy 2024-ben is jelentős készletek érkeznek majd felújított iPhone-okból.

Az, hogy épp a legdrágább készülékek gyártója volt képes növelni piacát egy kedvezőtlen gazdasági környezetben, az online piactér szerint több tényezőre vezethető vissza: miután a gyártó jellemzően hét-nyolc évig is ad ki szoftverfrissítéseket telefonjaihoz, az ezeket használók kevésbé vannak rákényszerítve a gyakori készülékcserére.

Az új Samsung csúcsmobil belökheti a felújított androidos piacot

Vélhetően a rivális Samsungnál is tudatosult a támogatás fontossága, ugyanis a néhány napja bejelentett Galaxy S24 csúcsmodelljéhez minden korábbinál hosszabb, hét éves támogatási ciklust jelentett be a dél-koreai gyártó. A portál várakozásai szerint az S24 első felújított példányainak idén év végi megérkezése jelentős lökést adhat a felújított piac androidos részlegének. Utóbbi eladásai az online piactérnél nagyjából a jelenlegi eladások nagyjából negyedét teszik ki.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A startup által működtetett piactéren a tavalyi év elején az iPhone 11 volt a legnépszerűbb felújított modell, ám miután a vártnál kedvezőbb új áron érkező iPhone 15 kissé lenyomta a gyártó egyéb modelleinek árát, az utolsó negyedévben a magyar vásárlók már a két évvel újabb iPhone 13 alapmodell felújított példányait rendelték - főként a kiváló esztétikai állapotúakat részesítve előnyben. Mindez összhangban van a nemzetközi trendekkel, hiszen a Counterpoint elemzőcég szerint a 2016-os 6 százalékról 2020-ra 15 százalékra, 2023-ra pedig már 24 százalékát teszik ki a világ készülékeladásainak a prémium készülékek.

Az IDC jelentése szerint 2023 folyamán 9,5 százalékkal nőtt a használt okostelefonok piaca, amelyek forgalmába beleszámítanak a felújított készülékek eladásai is - ezekből a telefonokból tavaly összesen 309,4 millió darab talált gazdára világszerte. Az elemzőcég e piacon olyan dinamikus növekedést jósol, amely alapján 2027-re már évi 431,1 millió darabos lesz a használt okostelefonok forgalma.

Címkék:
vásárlás, iphone, okostelefon, felújítás, mobiltelefon, samsung, telefon, apple, mobil, használt, okostelefonok, használt mobiltelefon, iphone 14, iphone 15,