Reagált a súlyos vádakra a Temu: ezt minden magyar vásárlónak tudnia kell a kínai webshopról

Latyák Balázs2024. január 24. 14:30

Reagált a Temu a Pénzcentrum korábbi cikkében megfogalmazott, a cég által vádakként aposztrofált állításokra. Nevezetesen arra, hogy a cég kényszermunkások által előállított termékeket is forgalmaz. Annak kapcsán, hogy az oldalon ömlenek a felhasználókra a kacat jellegű árucikkek, amiknek a minősége a kézhezvételt követően korántsem olyan jó, mint ahogyan az a webhopban olvasható, azt közölték, hogy ha valakinek nem tetszik a megrendelt árucikk, azt visszaküldheti, élhet panasszal.

Ahogyan azt korábban a Pénzcentrum megírta, valósággal letarolta a közösségi médiát a Temu, mely webshop működése szinte ezer sebből vérzik. Az oldal körüli problémák közül az egyik legfontosabb, hogy a webáruházban elérhető termékek jó részét jogvédők szerint kényszermunka útján állítják elő Kínában. Konkrétan azt állítják, hogy Kína az elmúlt néhány évben akaratuk ellenére több mint 1 millió ujgurt tart fogva Hszincsiangban (a tartomány a világ gyapottermelésének nagykából az egyötödét adja) akik közül sokakat munkára kényszerítenek. Így nem kizárt, hogy az ország termékexportjának egy jelentős része – köztük a Temu portékája is – összefüggésbe hozható a kényszermunkával.

Cikkünk állításaira a Temu most egy, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben reagált. Azt írták, a cég etikai kódexe előírja, hogy minden partnerük köteles betartani az általuk előírt viselkedési normákat, amik szerint

tilos az oldalon kényszermunka, retorzió, vagy gyermekmunka által előállított termékeket forgalmazni.

Ezt a szabályt minden kereskedőnek és beszállítónak szigorúan, ugyanakkor önkéntes alapon kell alkalmaznia.

A Temu reakciójában kitért a kereskedő és beszállító partnereinek alkalmazottait és alvállalkozóit védő szabályokra is, amikben egyértelműen kijelentik, hogy nekik időben és a helyben hatályos munkabérekre vonatkozó törvények szerint kell megkapniuk a fizetésüket. A Temu ez alapján egyébként fenntartja a jogot, hogy megszüntesse a kapcsolatot azokkal, akik ezt nem tartják be, vagy akiknek alvállalkozói megszegik a magatartási kódexben foglaltakat, illetve az érvényben lévő törvényeket.

Bár a Temu egy fiatal vállalkozás, minden esetben prioritásként kezeli a szabályok és törvények betartását. Jelenlegi normáink semmiben sem térnek el a legnagyobb e-kereskedelmi platformok - úgy mint az Amazon, eBay, Etsy - által alkalmazott szabályoktól

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- írták reakciójukban.

A webshop végül állást foglalt azokkal a vádakkal kapcsolatban is, hogy az oldalon rengeteg az olcsó kacat, bóvli termék. Leszögezték, a megrendelt cikkeket természetesen bárki visszaküldheti, akinek a postázott áru nem egyezik meg az oldalon található termékek leírásával vagy az abban látható fényképpel, vagy akinek a megrendelt terméke sérülten érkezett meg. Emellett panasszal élhet az is, akinek a megrendelését a cég nem kézbesítette, az késve érkezett meg, vagy elveszett szállítás közben.

Ehhez egy rövid útmutatást is fűztek: eszerint a megrendelőnek nem kell mást tennie, mint a Temu weboldalán a „Rendeléseid” fül alatt kiválasztani azokat a termékeket, amiket visszaküldene, majd a „Vissza/Kiegészítő segítség” gombra kattintani. Ezután meg kell adnia, hogy miért és hogyan küldené vissza az adott árucikket, majd már csak annyi dolga marad hátra, hogy kinyomtassa a visszaküldési címkéjét és eljuttassa csomagot a hozzá legközelebb eső DHL vagy Hermes futárszolgálathoz.

A Temu amúgy a visszaküldéssel kapcsolatban megjegyezte még, hogy az az első alkalommal ingyenes, és az eredeti állapotban lévő termékek után a vevő teljes árvisszatérítésre jogosult a vásárlástól számított 90 napon belül.

Címkék:
vásárlás, webshop, olcsó, kínai, rabszolga, online kereskedelem, kényszermunka, internetes vásárlás, csomag küldés, gyermekmunka,