Itt van Ferenc pápa ünnepi üzenete: a "fogyasztásba süppedés felemészti a karácsony jelentését"

MTI2023. december 20. 17:29

Jézus születése az emberek életében az igazán fontos értékekre emlékeztetett, a karácsony pedig a mértéktartás és az öröm ünnepe, nem pedig a lázas ajándékvásárlásé - mondta Ferenc pápa az ünnepek előtti beszédében a Vatikánban a szerdai audiencián. Ferenc pápa a betlehemépítés hagyományáról beszélt, melyet Assisi Szent Ferenc terjesztett el. A szent 1223 karácsonyán a közép-olaszországi Greccio egyik barlangjában készítette el az első betlehemet, melyben a gyermek Jézus születését helyiek mutatták be. Ez volt az egyház első élő betleheme. Az évforduló alkalmából a Szent Péter téren a grecciói betlehem mását építették meg. 

Ferenc pápa kijelentette: Szent Ferenc nem szép művészi alkotást akart létrehozni, hanem a figyelmet az Úr végtelen alázatára akarta irányítani, valamint a megpróbáltatásokra, melyeket az emberek iránti szeretetből elszenvedett a szegényes betlehemi barlangban. Hangoztatta, a betlehem visszavezet ahhoz, ami igazán fontos, mivel a születéssel Isten visszatért közénk, Jézus mellett pedig ott volt a családja, szerettei, a pásztorok.

Az emberek jönnek a tárgyak előtt. És mi gyakran a tárgyakat tesszük az emberek elé. Így nem működik

- mondta az egyházfő. A mértéktartás iskolájának nevezte a betlehemet, megjegyezve, hogy mai világunkban fennáll a veszély, hogy elveszítjük mindazt, ami fontos az életben, mégpedig éppen karácsony időszakában, mivel a "fogyasztásba süppedés felemészti a karácsony jelentését" - hangoztatta Ferenc pápa. Kifejtette, nincsen semmi rossz az ajándékvásárlásban, de a vásárlási láz másfele fordítja figyelmünket, és nem hagy helyet a mérsékletességnek.

A betlehem az öröm jelképe is, de az öröm más, mint a szórakozás, "ami nem rossz, emberi dolog, de az öröm még mélyebb és még emberibb". "A mérsékletesség, az ámulat vezet az örömhöz, az igazi örömhöz, nem a mesterségeshez" - mondta Ferenc pápa. Hozzátette, az igazi öröm pedig a közelségből, a gyengédségből, a könyörületességből ered.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ferenc pápa beszéde végén azt kérte, karácsonykor se feledkezzünk meg azokról, akik háborútól szenvednek. A palesztin területeket, Izraelt, Ukrajnát is megemlítette. "Gondoljunk a háborúban levő gyerekekre, arra, amit ők látnak. Lépjünk a betlehemhez, és kérjünk békét" - mondta a pápa. A szerdai általános audiencián Ukrajnának a Szentszéknél akkreditált nagykövete Andrij Juras is részt vett.

Címkék:
vásárlás, karacsony, ünnep, fogyasztás, üzenet, pápa, ferenc pápa,