Fellélgezhet végre Magyarország is? Megtorpantak az élelmiszerárak októberben

Pénzcentrum2023. november 3. 14:33

Minimális – fél százalékos – csökkenéssel zárta az októbert az élelmiszerárakra vonatkozó nemzetközi index, egyedül a tejtermékek drágultak – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Ezzel a FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – októberi értéke 10,9%-kal múlta alul az egy évvel korábbi szintjét. A gabonafélék árindexe 1,0%-ot csökkent egy hónap alatt. A rizs ára a nemzetközi piacokon 2,0%-kal zuhant a lanyha importkereslet miatt, míg a búzáé 1,9%-kal, köszönhetően az Amerikai Egyesült Államokból érkező erős kínálatnak és az exportőrök közti intenzív versenynek. Ezzel szemben a szemestermények jegyzése – élen a kukoricával – valamelyest nőtt, részben az alacsony argentin készletek miatt.

A növényi olajok árindexe 0,7%-kal zsugorodott szeptember óta, miután a pálmaolaj a szezonálisan magas kibocsátás és a nyomott kereslet miatti alacsonyabb ára bőven ellensúlyozta a szója-, napraforgó- és repceolaj drágulását. A szójaolaj ára főként a biodízel előállítók nagyobb kereslete miatt nőtt.

A cukor áridexe bár 2,2%-kal csökkent, de még így is 46,6%-kal szárnyalta túl az egy évvel ezelőtti értékét. Az októberi korrekció a brazil termelés gyors ütemének köszönhető, ám az esetlegesen szűkülő globális kibocsátás az előttünk álló szezonban határt szabott az esésnek. A húsfélék árindexe 0,6%-kal mérséklődött, miután a sertéshús alacsony kereslete (főként Kelet-Ázsiából) és ára ellentételezte a baromfi-, marha- és birkahús árát.

Ezzel szemben a tejtermékek ára globálisan 2,2%-kal drágult, véget vetve egy kilenc hónapja tartó csökkenésnek. A tejpor ára nőtt leginkább a megugró közép- és hosszútávú importkereslet, illetve az El Niño jelenség esetleges hatása miatt a Csendes-óceán térségének tejtermelésére körüli aggodalmak miatt.

Kényelmes nagyságú gabonatartalékok

A ma megjelent frissített Gabonakészletek és -igények gyorsjelentésben továbbra is rekordmennyiségű, 2 819 millió tonnára becsülik az idei szezon gabonatermelését a FAO szakértői. Változás történt a nemzeti lebontást tekintve: jelentősen növelték a várható szemestermény-kibocsátást Kínára és Nyugat-Afrika nagy részére nézve, illetve csökkentették az amerikai és az európai uniós előrejelzést.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A korábban vártnal nagyobb búzatermésre számítanak Irakban és az Amerikai Egyesült Államokban és alacsonyabbra az Európai Unióban és Kazakhsztánban. A globális rizstermelés a 2023–2024-es szezonban minimális éves növekedést mutathat, mivel India termelésének előrelátható érdemi növekedése kipótolja az indonéziai termelési csökkenés generálta hiányt. A gabonnakereskedelem mennyisége meghaladhatja a 469 millió tonnát, ami 1,6%-os csökkenést jelent egy év alatt.

A konfliktusok és gyenge valuták súlyosbítják az éhezést

Az elhúzódó és erősödő kofliktusok miatt romlott az élelmezésbiztonság és hiába a nemzetközi élelmiszerárak mérséklődése, ha az alacsony jevedelmű országok valutái közben gyengültek. A termelési kilátásokról és az élelmezési helyzetről szóló FAO jelentés szerint 46 ország – köztük 33 afrikai – szorul külső élelmiszersegélyre.

A Gáza övezet lakosságánnak több mint felét már tavaly is sújtott a tartós éhezés, és a súlyosbodó konfliktus tovább növeli a humanitárius és sürgős segélyezési szükségleteket, miközben az érintett területek megközelíthetősége is egyre nagyobb aggodalomra ad okot – figyelmeztetnek a FAO szakértői – ami átgyűrűzhet Libanonba, kihívások elé állítva az ottani élelmezési helyzetet. Bár a globális gabonakibocsátás várhatóan 0,9%-kal nő 2023-ban, a növekedés üteme a 44 alacsony jövedelmű, élelmiszerhiányos országban ennek csupán a fele lesz.

Címkék:
gazdaság, sertéshús, nemzetközi, globális, fao, rizs, pálmaolaj, amerikai,