Sokkoló árakat jelentett be a Tesco, Aldi, Penny: óriási a felháborodás, ezt nem teszik zsebre

Reichenberger Dániel2023. július 25. 19:01

Már most elképesztő leárazásokat találhatunk görögdinnye-fronton, márpedig a szakemberek szerint ezzel még várni kellett volna. Mi az az ár, amelyért elfogadható lenne kínálni a dinnyét, és miért nem tartják ezt az áruházak?

Alig pár hete kezdődött itthon a görögdinnye igazi szezonja, de a hazai üzletláncok olyan lépésre szánták el magukat, amelynek hosszabb távú hatásai lehetnek a dinnyetermelésre hazánkban - ezt egymástól függetlenül állították a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők. A szakmai szervezetek hetek óta figyelmeztetnek a bajra, de úgy tűnik, hogy ez nem hatja meg a boltokat: egymás alá licitálnak a dinnye árával. Van olyan bolt, ahol akár 220 forintért is vehetünk egy kiló dinnyét, de a többiek sem tartják azt az árat, ami pedig a szakemberek szerint ilyenkor indokolt lenne. Megmutatjuk az árakat, és megkérdeztük a szakértőket, miért nem jó, ha túl hamar lesz túl olcsó a magyarok kedvenc nyári csemegéje.

Nem veszít a népszerűségéből

A dinnye az egyik legjobban termő gyümölcsféle volt 2021-ben a KSH adatai szerint, az adatok alapján több mint 35 tonnát takarítottak be. A termésátlag bár hullámzik, az utóbbi években jó volt a termésszám (amit tavaly ráadásul aszály is nehezített), így nem csak itthonra, hanem exportra is jut belőle.

Az üzletek azonban úgy döntöttek, hogy alig valamivel a dinnyeszezon kezdete körül máris brutális akciózásba kezdenek. A Penny Market már két hete lement a szakértők szerint minimális árnak számító 240 forintos kilónkénti ár alá, és a holnapután életbe lépő akciós újságjukban már ennél is keményebbet léptek: 219 forintért kínálnak egy kiló görögdinnyét. Így tett a Lidl is, de a többiek sem akarnak lemaradni, így ismét kitört a dinnyeháború.

Bajban a termelők?

A Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke a Pénzcentrum kérdésére azt mondta: szerinte a boltok túl hamar hirdették meg a durván alacsony árakat, a termelők ezzel bajba kerülhetnek.

Már a legutóbb is jeleztük, hogy indokolatlannak érezzük az ennyire alacsony árakat, és szerintem még most is kibírná a görögdinnye, ha kilónként 240 forintos áron kínálnák. A gyorsan és sokat való leárazásnak ugyanis továbbgyűrűző hatásai vannak: ez megemelheti az augusztusi árat is, a termelőknek sem igazán jó, ráadásul az üzletláncok akkor vágtak bele ezekbe az akciókba, mikor alig néhány napja indult el a dinnyeszezon

- fogalmazott Göcző Mátyás. Elmondta még azt is, hogy minőségileg jó termésre lehet számítani.

Tavaly a légköri aszály miatt sajnos nem volt annyira jó a termés, idén minőségileg szerintem jobb dinnyét fogyaszthatunk, mint az előző nyáron. A termelők esetén nem mennék bele abba, hogy veszteséget jelent-e nekik a már említett hirtelen akciózás, mert minden termelési területen más és más előállítási, termelési költséggel dolgoznak, de meg kell ismételnem, hogy az áruházaknak még egy kicsit legalább várniuk kellett volna az árháború meghirdetésével

- tette hozzá a szakember.

Nem éri így meg

Hasonlóan gondolkodik Apáti Ferenc, a FruitVeb elnöke is. Ő lapunknak azt mondta: természetesen minden bolt maga dönti el, mikor, mit és mennyire akcióz le, de a boltok mintha nem gondolkodnának előre.

Két héttel ezelőtt is úgy gondoltuk, egyetértésben a szakmai szervezetekkel, hogy túlságosan korai volt ennyire leárazni a dinnyét, ráadásul éppen a szezon elején. Nyilván jó a fogyasztónak, ha a dinnye (is) olcsó, csak az meg nem lesz jó, ha két év múlva nem lesz az országban egyetlen dinnyével foglalkozó termelő sem, mert joggal mondhatják majd azt, hogy nem éri meg csinálni. A boltok esetében azt látom, hogy a dinnye lett az egyik olyan termék, aminek akciózásával becsalogatják az embereket a boltjaikba, mert még mindig él az a logika, hogy ugyan valaki csak egy speciális, előre kinézett termékért indul el vásárolni, de aztán valahogy mindig vesz még hat másik dolgot is

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- osztotta meg velünk aggályait Apáti Ferenc.

Loading...

A fenti grafikonon láthatjuk is, hogy a dinnye fogyasztói átlagára ilyenkor bőségesen felette szokott lenni annak, amiért a boltok most kínálják. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint is túl alacsony a bolti ár, ami a termelőknek nem éri meg.

A dinnyetermelők szempontjából rendkívül alacsonynak számít a 220 forint körüli fogyasztói ár, ez ugyanis az árképzések szerint 100 forint körüli, kirívó esetekben 100 alatti felvásárlási árat feltételez, amely biztosan nem fedezi a bekerülés költségeit. Az elmúlt 2-3 évben minden termelési költség jelentős mértékben növekedett, így kirívó mértékben, a többszörösére emelkedett a tápanyag-utánpótlást szolgáló inputanyagok ára, de sokat drágult 1-2 év leforgása alatt az üzemanyag és a munkaerő költsége is. A 220 forintos fogyasztó ár semmiképpen sem az a szint, amelyen a termelőknek bármiféle nyeresége lehetne, a gazdák ennél 60-80 százalékkal magasabb, vagyis 350-400 forint körüli fogyasztói árakat szeretnének látni, ebből következnének olyan felvásárlási árak, amelyek megnyugtató megtérülést jelentenének

- fogalmazott a főszerkesztő. Szerinte a magyar dinnyét egyáltalán nem veszélyeztette az importdömping, ezért is érthetetlen a boltok lépése.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a dinnye slágertermék ilyenkor, nyár közepén, illetve augusztusban is. Mindez azt is jelenti, hogy a komolyabb dinnyeakciókkal a kereskedelmi láncok becsalogathatják a vevőket üzleteikbe, a nagy leárazások mögött tehát nem feltétlenül szigorú piaci folyamatok, sokkal inkább marketingszempontok állnak

- mondta a Pénzcentrumnak Braunmüller Lajos. Kitért ezen kívül a termés mennyiségére és minőségére is, szerinte még éppen hogy most fog majd érkezni az import dinnye.

A tavalyi évhez képest ráadásul az idei dinnyetermés mennyiségében lényegesebb jobb, és a minőségre sincs panasz. Nőtt a dinnye termőterülete is Magyarországon, a sok csapadék pedig az egy hektárra vetített hozamokat is lényegesen javította. Tavaly, az emlékezetesen durva aszály idején kisebb területen, és lényegesen rosszabb eredményekkel termeltek a hazai gazdák. Idén ráadásul Európa más részein is nőtt a kínálat, különösen Spanyolországban és Olaszországban, de nagy termelőnek számít Görögország is. Az innen származó import további árcsökkentő hatást gyakorolhat a piacra

- zárta gondolatait az Agrárszektor főszerkesztője.

Címkék:
vásárlás, árak, fogyasztói csoport, gyümölcs, dinnye, görögdinnye, bevásárlás, magyar, felvásárlás, termelők, boltok, termés, boltos, dinnyeföld, gyümölcstermesztés, aszály, boltosok, agrár, dinnyebotrány, dinnyetermesztés, agrárágazat,