Nem várt fordulatot hozhat az árstopok vége: káosz jöhet a magyar boltokban

Pénzcentrum2023. június 26. 09:05

Augusztus elseje után jelentősen emelkedhet a jelenleg hatósági áras termékek ára, ezért hamarosan kezdődik a bespájzolás. Ideje felkészülniük az áruházláncoknak egy újabb rohamra - írja a Blikk.

Ideje felkészülniük az áruházláncoknak egy újabb rohamra: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön bejelentette, hogy augusztus 1-jéig hosszabbítják meg az élelmiszerárstopot, vagyis ezután jelentősen nő az érintett termékek ára. Ezt csak némiképp ellensúlyozhatja, hogy augusztus elseje után az eddig árstopos termékeket is be kell vonni a kötelezően akciózott áruk körébe, azaz a kiskereskedőknek 15 százalékkal a beszerzési ár alatt kell kínálniuk az árucikkeket.

A lap megkérdezett két nagy hazai üzletláncot, hogy számítanak-e a következő napokban a pánikvásárlások elindulására. A Lidl azt közölte, hogy az árstop eltörlése miatt elképzelhető, hogy emelkedni fog az érintett termékek iránti kereslet, de folyamatosan azon dolgoznak, hogy kiszolgálják a vásárlók igényeit. A Spar az árstop eltörlésének bejelentése után a hatósági áras tejekre eddig elrendelt 2 literes vásárlási korlátozást 12 literre emelte, ez is azt jelzi, hogy nem számít a cég sem ellátási problémákra, sem készlethiányra.

Címkék:
vásárlás, lidl, drágulás, spar, termék, augusztus, termékek, árdrágulás, árstop,