Őrülten drágul a magyarok kedvenc reggeli itala: egyre kevesebben engedhetik meg maguknak

Biró Attila2023. április 20. 10:15

A legfrissebb fogyasztási adatok szerint a magyarok egyre kevesebb teát isznak. A változás negatív mértéke pedig megdöbbentő, több mint 30 éve nem ittunk ennyire kevés teát. Ennek pedig meghatározó oka lehet az, hogy az elmúlt években brutálisan megemelkedtek a teaárak Magyarországon. Igaz, az igazi kilövés 2022 elején kezdődött, de már azt megelőzően is látni lehetett, hogy nincs minden rendben, és akár egyik hónapról a másikra kellemetlen drágulások mentek végbe. Mutatjuk, hogyan változott a klasszikus filteres fekete teák, zöld teák és gyümölcsteák ára a tavalyi évet meghatározó, de még most is tartó horrordrágulási-időszak során.

A hazai teafogyasztás csúcsa az elmúlt 11 évben jó régen, 2016-ban volt, akkor még egy főre 21,6 dkg jutott. Innen azonban brutális csökkenés következett be, és bár 2019-ben egy fő még 19,5 dkg teát fogyasztott el, addig ez a szám 2020-ra 14,9 dkg-ra (!) csökkent. 2021-re pedig annyira beszakadt, hogy tavaly előtt átlagosan már csak 12,9 dkg teából készített forró italt egy átlagos magyar.

Ez a mennyiség pedig kevesebb mint a fele annak, mint amekkora fogyasztást 2008-ban mértek, akkor ugyanis az főre jutó átlagos fogyasztás 28,5 dkg volt. A 2021-ben mért 12,9 dkg-nál kevesebb teát egyébként utoljára 1989-ben (!) fogyasztottak a magyarok, akkor egészen pontosan 12,6 dkg-t. A 2021-es adat tehát az elmúlt 34 év eddigi legrosszabb adata.

Loading...

A hivatalos számokból látjuk azt is, hogy a 2008/2009-es világválság az elmúlt 20 évben egyszer már rendesen odacsapott a teafogyasztásnak, a 2008 után bekövetkezett brutális mélyrepülés azonban 2011-ben megállt, majd szép lassan kezdtek fölfelé kúszni a fogyasztási adatok. Ez a folyamat először 2017-2018 között torpant meg, de 2019-re újra erősödni tudott. Innentől ugyanakkor már nem volt megállás, olyan mélyrepülést látunk teafronton, amire évtizedek óta nem volt példa.

Erre persze jó magyarázatul szolgálhat az a 2020. októberi Pénzcentrum cikk, amiben filteres teák árváltozását vizsgáltuk nagyon rövid, szinte pár hónapos időintervallumon. Itt azt találtuk, hogy többféle filteres tea fogyasztói ára gyakorlatilag néhány hónap leforgása alatt annyit nőtt, mint amennyit azt megelőzően 5-6 év drágulása produkált. Az akkori áremelkedés mértéke egyes kiszerelések esetén egyik hónapról a másikra 33-43 (!) százalékos volt. És hol volt még akkor a 2022-es évet meghatározó és jelenleg is tartó eszméletlen élelmiszer-drágulás.

2020 őszén tehát ott jártunk, hogy míg az klasszikus, jobb minőségűnek mondható filteres tea ára február-augusztus között 369 forint környékén alakult, addigra ez az ár őszre 489-529 forintra ugrott. Nem csoda, hogy ilyen mértékű drágulás után egyre több ember mondott inkább nemet a teázásra. Ennek az árnövekedésnek azonban már lassan 3 éve, úgyhogy kíváncsiak voltunk, hogy a KSH hivatalos statisztikáiban, a különböző filteres teafélék miként drágultak az ilyen szempontból leginkább viszontagságosnak mondható 2022-es évben: az adatokat 2021 és 2023 februárja között vizsgáltuk.

Őrület, ami teákkal történik

A KSH hivatalos adatai alapján összesen 4 féle teának az árváltozást vizsgáltuk. Ezek a következők voltak:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Earl grey fekete tea, 20-25 db filterrel doboz;
  • Tea, fekete, gyümölcs ízesítésű, 20 db filterrel doboz;
  • Zöld tea, 20-25 db filterrel doboz;
  • Gyümölcstea, koffeintartalom nélkül, 20-25 db filterrel doboz.

Az persze nem meglepetés, hogy a csúcsdrágulások korában a különböző filteres teák átlagos fogyasztói ára is kilőtt. Az más kérdés, hogy milyen mértékben. Amíg fajtától függően 2021 február elején 420-510 forint között lehetett a fenn említett teákat megvásárolni, addig 2022 februárjában ez az összeg már 660-720 forint közé esett.

Loading...

Az adatokból látszik, hogy az összes teaféle ára brutálisan kilőtt a vizsgált időszakban. A legerőteljesebb növekedés azonban egyértelműen a 2022-es évtől indult be. Igaz, például a zöld tea és a gyümölcs ízesítésű fekete teák esetében már 2021 nyarán is volt egy komolyabb drágulás.

  • Árnövekedés mértéke (%) 2021-2023 február között:
  • Earl grey fekete tea, 20-25 db filterrel doboz – 39,5%
  • Tea, fekete, gyümölcs ízesítésű, 20 db filterrel doboz – 59,3%
  • Zöld tea, 20-25 db filterrel doboz – 58,1%
  • Gyümölcstea, koffeintartalom nélkül, 20-25 db filterrel doboz – 41,7%

A 2022-es évi kitörést viszont érdemes közelebbről is megvizsgálni. Miközben ugyanis azt láttuk, hogy a KSH hivatalos jelentése szerint 2022-2023 február között az éves átlagos infláció mértéke 25,4 százalékos volt, addig ezen az időtávon az Earl grey tea ára átlagosan 30, a gyümölcs ízesítésű fekete teáké 31, a zöld teáké 32, míg a gyümölcsteáké 22 százalékkal emelkedett. A négy fajta teából tehát háromnak a drágulása is meghaladta az átlagos infláció mértékét.

A magyarok lemondanak a teázásról

Bár a hivatalos fogyasztási adatok csak 2021-ig állnak jelenleg rendelkezésünkre, már az akkori drágulási hullámból is érezni lehet: bizony ha teák drágulnak, akkor a teázási hajlandóság csökken. Ahogy láttuk, 2021-ben rekord alacsony volt az egy főre jutó tea mennyisége, és látva az azóta bekövetkezett még sokkal durvább áremelkedést, nem lenne meglepő, ha a fogyasztás még tovább csökkenne.

Címkék:
ksh, infláció, tea, központi statisztikai hivatal, inflációs adat, infláció mértéke,