Sok magyar kezdi így az életmódváltást: vagyonokat költünk erre, nem sajnáljuk rá a pénzt

Pénzcentrum2022. július 8. 18:06

Sokan szeretünk úgy elkezdeni sportolni, hogy előtte beszerzünk minden szükséges eszközt, és ezt követően otthon, vagy konditerembe járunk. Ha kondibérletünk van, akkor jár néhány extra szolgáltatás, amit az otthoni edzésprogramok nem tudnak nyújtani, azonban van, akinek egyszerűbb otthon rávennie magát a sportolásra. Ráadásul itt a jóidő, rengeteg sportolással kapcsolatos programon is részt vehetünk, így nem csoda, hogy sokan nyáron vágnának bele a mozgásba.

Itthon az európai átlagnál sokkal kevesebben mozognak rendszeresen, azonban a tavasz szinte mindenkit kicsábított otthonról legalább egy sétára. Sokan kapnak kedvet ilyenkor a szabadidős sportokhoz, de nem feltétlenül kell rendszeresen konditerembe vagy edzésre járnunk ahhoz, hogy a mozgás része legyen az életünknek. Ha sikerül megtalálnunk azt a mozgásformát, ami tényleg örömet ad, akkor könnyű lesz hosszú távon is aktívnak maradnunk.

Egy korábbi felmérésből kiderült, hogy a magyarok nagyon keveset mozognak: a 18–64 év közötti lakosság csupán 35%-a sportol eleget, miközben Európában átlagban az emberek 60%-a végez valamilyen testmozgást. A felmérésekből az is kiderül, hogy a nők kevesebbet mozognak, mint a férfiak. Pedig a rendszeres mozgással nagyon sokat tehetünk nem csak a fizikai egészségünkért, hanem a mentális a jólétünkért is. Éppen ezért érdemes kihasználni, ha most tavasszal kedvünk támad több időt a szabadban tölteni, esetleg egy új sportot kipróbálni.

Aki pedig a költekezés mellett kondi bérletre már végképp nem költene, az a kültéri edzőparkokat is meglátogathatja. Mint korábban írtuk, a kültéri szórakoztatási célú berendezések éves felülvizsgálatát hosszú ideje végzi, tavalytól már a kondiparkokban működő sporteszközökkel is foglalkozik a hatóság. A használók biztonságos kikapcsolódása érdekében a megfelelő dokumentumok, jelölések és tájékoztatás meglétét ellenőrzik országszerte. Április végén a sportparkokkal kezdődött meg a hagyományos nyár eleji vizsgálatsorozat.

A kondiparkok már a legkisebb településeken is megtalálhatók, azokat bárki felügyelet nélkül használhatja.Fontos ezeknek az eszközöknek a vizsgálata, hiszen tavaly több mint félezer helyszínen közel 4900 kültéri fitneszeszközt ellenőrzött a szakhatóság, mintegy kétharmaduk, majdnem 3300 nem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Tízből négy esetben a terhelhetőségi adatokat nem tüntették fel, minden harmadik berendezésnél hiányzott a megfelelőséget igazoló dokumentáció. Senki nem akar lesérülni már az első edzésnél, így a biztonságra fontos figyelni, valamint arra, hogy mindig rendeltetésszerűen használjuk az eszközöket.

Ennyiért vághatunk bele a sportolásba?

A nyári hónapokra sokan szerettek volna formába kerülni, akik pedig lekéstek erről a hullámról, ők még most is belevághatnak a nagy fogyásba. Többen azonban inkább vásárlással kezdenék a fogyokúrát is, így nem meglepő, ha valamelyik sportszerüzletben is több vevőt látunk. Mint azt korábban a Decathlon kiemelte, a januári évkezdés, bár intenzívebb időszak, mégsem ilyenkor vásárolnak a legtöbben. Sokan ugyanis tavasszal, vagy éppen nyáron táraznak be sporteszközökből, kiegészítőkből.

A legnagyobb árbevételt egyértelműen a fitnesz sportokhoz kapcsolódó termékek hozzák. Jellemzően az új évben alkalmával kezdenek életmódváltásba, ehhez szereznek be ruházati és kiegészítő termékeket is. Ezt szorosan követi a túrázás, és a téli sportok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- közölte a Decathlon, akik az árakról is beszámoltak.

Felnőtt fitnesz melegítőalsók 3000 forinttól elérhetőek, súlyzók 2000 forinttól. A fitneszgépek közül a legnépszerűbb az elliptikus tréner , ami 130 000 forint, de ebben a kategóriában már 60 000 forintért is megtalálható a legolcsóbb elliptikusunk. Futópadok közül 210 000 forintba kerül a jelenleg legtöbbet értékesített termékünk, a "beugró ár" itt is alacsonyabb, 180 000 forint.  

- tette hozzá a sportszerüzlet. A nyári sportok, és strandolás elengedhetetlen kelléke pedig a törölköző, amelyből szintén széles árskálán válogathatunk. A sportbolt árlistáján 1 300- 5 000 forint között válogathatunk törölközőt, rendeltetéshez. De nem csak itt, hanem más, alternatív oldalon is találhatunk olyan törölközőt, ami kifejezetten sportoláshoz van. A Brancs közösségi finanszírozási oldalon akadtunk rá az Odin Gym Towel antibakteriális törölközőre, ami nem esik le a gépekről így téve biztonságosabbá és élvezhetőbbé a gépek használatát.

Nem meglepő, ha online keresgélünk, hiszen az elmúlt két évben Magyarországon is nagy lökést kapott az e-kereskedelem, a hazai vásárlók is egyre többször és több mindent rendelnek online. Míg 2020-ban 45%-os volt ez az ugrás, addig 2021-ben további 32%-ot bővült a hazai online piac, melynek forgalma tavaly ezzel meghaladta az 1200 milliárd forintos szintet. Ezzel a növekedési ütemmel 2021-ben Magyarország a második leggyorsabban bővülő e-kereskedelmi piac volt az Európai Unióban, igaz alacsonyabb bázisról indult.

Címkék:
sport, sportolás, közösségi finanszírozás, sportáruház, brancs, brancs közösség, crowdfunding,