Nagy váltás jöhet az élelmiszerboltok polcain: búcsúzhatnak a vásárlók a megszokott ízektől?

Pénzcentrum2022. június 9. 10:45

A háború miatt nehéz helyzetben kerültek a hazai élelmiszergyártók is, ugyanis az ugrásszerűen megnövekedett energia- és alapanyagköltségek mellett számos esetben a szükséges összetevők beszerzése is akadozik. A helyzetre való tekintettel – a gyártás folytonossága és a lakosság ellátása érdekében – az agrárminiszter nemrég rendeletben tette lehetővé a feldolgozók számára, hogy ideiglenesen eltérjenek az eredeti receptúrától, és a nehezen beszerezhető alapanyagokat mással helyettesítsék. Egyelőre mindössze egyetlen gyártó jelezte, hogy az alapanyag-ellátási zavarok miatt ezentúl napraforgóolaj helyett sertészsírral készíti a termékeit, azonban a jövőben várhatóan megszaporodik majd azon élelmiszer-feldolgozók száma, amelyek alapanyag-helyettesítésre kényszerülnek.

Az új rendelet szerint a gyártóknak alapanyagváltozás esetén a termék nevét és annak csomagolását sem kell megváltoztatniuk. A feldolgozóknak cserébe a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) kell jelezniük, hogy mely összetevőt mivel helyettesítenek az adott termékben. A Nébih oldalán máig csupán egyetlen konzervipari szereplő jelezte, hogy napraforgóolaj helyett ezentúl sertészsírral készülnek a termékei. Az orosz–ukrán konfliktus ugyanakkor egyelőre nem látszik enyhülni, az ellátási láncokban kialakult nehézségek megoldásához ráadásul a háború esetleges gyors lezárását követően is hosszabb időnek kell eltelnie, ezért a fent említett könnyítéssel várhatóan több gyártó is él majd a jövőben - írja a Magyar Nemzet.

Mindezt Vörös Attila, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének ügyvezető igazgatója is megerősítette a lapnak. A szakember szerint több olyan feldolgozó is lehet, amely változtatni kényszerült a receptúrán, a módosítást azonban a csomagoláson jelezte. Ez esetben ugyanis nincs bejelentési kötelezettség. Vörös Attila szerint az ágazatban működő vállalkozások nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a fogyasztókat lehetőség szerint változatlan minőségű termékekkel lássák el. Az alapanyagok beszerzése ugyanakkor jelentős logisztikai és üzletviteli feladatot jelent.

Vannak vállalkozások, amelyek könnyebben meg tudják oldani ezt a feladatot, míg mások nem járnak sikerrel. Minden valószínűség szerint emelkedni fog azon gyártók száma, amelyeknek helyettesítő alapanyagot kell használniuk a jövőben

– fogalmazott. Vörös Attila szerint az ellátásban nem kell fennakadásokra számítani. Az árak alakulásáról megjegyezte: mindenki a saját bőrén tapasztalhatja a drágulást, szinte nincs olyan termék a boltokban, aminek ne emelkedett volna az ára az elmúlt hónapokban. "A jelenlegi helyzetben nem lehet jóslatokba bocsátkozni, az azonban bizonyos, hogy a gyártók a termelési költségeik drasztikus emelkedését, különösen az elmúlt évek fokozott nehézségeit figyelembe véve, kénytelenek az áraikban érvényesíteni" – mondta a szakértő.

Címkék:
vásárlás, vállalkozás, nébih, termék, hiány, étolaj, rendelet, alapanyag,