Zsákszám veszik a magyarok ezeket az e-rollereket: durvul a drágulás, ennyit kérnek egy darabért

Biró Attila2022. június 6. 06:59

Felnőttek számára 100-110 ezer forintnál kezdődik nagyjából a belépő árkategóriájú elektromos roller a magyarországi műszaki láncoknál. A vásárlók azonban ennél általában drágábban, 130-150, sőt 200 ezer forintért vásárolnak járművet. A megfelelő roller kiválasztása előtt különösen fontos figyelni a motor teljesítményére, a kerekek nagyságára, a roller kialakítására, és a fékrendszerre is. A Pénzcentrum most szakértők segítségével járta körül, mik most a legfrissebb e-roller trendek, de mutatjuk azt is, egy év alatt mekkora drágulás következett be az egyre népszerűbb alternatív járműveknél.

Bárki tapasztalhatja maga körül, hogy a városokat, kiváltképp Budapestet a biciklik mellett az elektromos rollerek is ellepték. A pandémia két éve sokat lökött az alternatív közlekedési eszközök terjedésén, hiszen sokan kerestek lehetőséget a kényelmes, másokkal való érintkezést nélkülöző, városon belüli utazásra.

Ennek apropóján a Pénzcentrum most annak járt utána, mik a legfrissebb e-roller trendek, de a legnagyobb hazai elektronikai boltok megkérdeztük arról is, melyik árkategóriás eszközök kelnek el a legnagyobb számban, sőt szóba került a járművek drágulásának mértéke, ahogy az is, mire érdemes figyelni akkor, ha valaki e-rollert szeretne vásárolni.

Elektromos roller ár

Nagyságrendileg idén is hasonló mértékben fogynak az elektromos rollerek, mint tavaly

közölte lapunkkal az eMAG-Extreme Digital, akik elárulták azt is, hogy 120-130 ezer forintos áron már városi használatra, például munkába járásra tökéletes masinát lehet vásárolni (náluk ez az árkategória a legkelendőbb). Ezen az áron 300 wattos motorral szerelt e-rollert lehet venni - a 25 kilométer/órás végsebességgel, 30 kilométeres hatótávval. 

Az elektromos rollerek piaca nagy mértékben emelkedik és nagyon nagy az érdeklődés irántuk. A fiatalok körében a könnyebb közlekedési lehetőség miatt ennyire népszerű. Az „öltönyös” bringások estében biztosak vagyunk benne, hogy e-rollerre váltottak. Az egyre bővülő kínálat is mutatja mekkora a kereslet

- válaszolta a Pénzcentrumnak az Euronics, akiktől megtudtuk azt is, hogy náluk a legkeresettebb modellek 150-200 ezer forint között vannak, és ezek az alsó közép és középkategóriának számítanak. A műszaki lánctól megtudtuk azt is, hogy a teljes e-rolleres piac több mint 20 százalékos növekedésben van, elmondásuk szerint azonban ehhez képest ők jobban nőnek.

Összehasonlítva az elmúlt 5 hónap adatait a tavalyi év azonos időszakával, egy eléggé erős, felfelé ívelő tendencia látható. 2021-hez képest több mint az ötszörösére nőtt a forgalmunk, ez egy folyamatosan erősödő érdeklődést tükröz

- tudatta lapunkkal a Media Markt. A cég ezen felül elárult azt is, hogy "a két piacvezető márka mellett jelennek meg B kategóriás brandek is, akik szintén próbálnak kisebb-nagyobb szeleteket kihasítani ebből a tortából. A legnépszerűbb típusok a 25km-es hatótávval rendelkező rollerek, de egyre erősebbé válnak a 45 kilométer hatótávúak is".

Milyen árakon lehet e-rollereket kapni?

Azt tehát már tudjuk, hogy a legnagyobb hazai láncoknál milyen árkategóriás járművek a legkeresettebbek, de természetesen a szortiment ennél nagyobb. Az eMAG.hu-n például több mint száztíz-féle elektromos roller kapható, a legolcsóbb, gyerekekre méretezett modellek bruttó 50 ezer forint körüli áron érhetők el, a belépő felnőttek szállítására is alkalmas típusok ára 100-110 ezer forint körül van.

De a kínálatban jóval drágább, 300 ezer forint feletti árú Ducati és Seqway modellek is vannak erős elektromos motorral, nagy hatótávval. A legkelendőbb e-rollerek azonban a Xiaomi és Kugoo márkák modellei. A legtöbbet ezek közül is előbbi márkából adtak el a 250-300 wattos, 20-30-45 kilométeres hatótávú eszközök közül.

Az Euronics az árakat illetően arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy kínálatukban vannak kifejezetten gyerekeknek készített modellek ezek akár már 50-60 ezer forinttól elérhetők. Viszont a felnőtt modellek 80-100 ezer forinttól indulnak és elérik a 300-350 ezer forintos határt is.

A Media Markt esetében a legnépszerűbb modellek a Xiaomi és Segway rollerei, ezek 140-320 ezer forintos tartományban mozognak az eladásokat nézve. Összességében ugyanakkor azt lehet mondani, hogy a lánc boltjaiban középkategóriás rollereket keresnek leginkább, ezek árai körülbelül 150-200 ezer forint között mozognak.

Megdrágultak az elektromos rollrek

Jelen gazdasági helyzetben nem meglepő, hogy a drágulás az e-rollereket sem kímélte. Az eMAG közlése szerint az elmúlt egy évben az elektromos rollerek ára körülbelül 10-14 százalék emelkedett. Az Euronics hasonló mértékű drágulásról számolt be, szerintük a drágulás több tényezős, hisz nemcsak az alapanyag árak és szállítási költségek növekedtek, hanem az euró árfolyam is befolyásolja a növekedést. Mint azt lapunknak küldött válaszaikban írták,

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

normál esetben körülbelül 10 százalék emelkedéssel lehetett számolni, de ehhez a romló forint hozzátesz még körülbelül 5-10 százalékot.

Ezzel együtt is a műszaki lánc úgy véli, a piaci növekedés miatt a versenyhelyzet kisebb így a nagyobb népszerűbb márkák sokkal könnyebben emelnek árat, hisz így is megveszik a termékeiket. Érdekesség, hogy az Euronics szerint a „vezető gyártók mellett sok új kisebb gyártó is próbál betörni a piacra, de ők nem képesek kellő mértékben felvenni a versenyt, hisz nem tudnak annyival olcsóbbak lenni.”

Mint a többi műszaki terméknél, az alkatrészek és a logisztikai költségek emelkedése végett folyamatosan emelkednek az árak is, illetve egyes modellekből időről-időre a készletek is korlátozottan érhetőek el

- tájékoztatta lapunkat a Media Markt.

Min múlik, hogy egy-egy e-roller mennyibe kerül?

Az Euronics szakértői szerint a főbb ár tényezők, maga a szerkezet kialakítása, teherbírása. A kerekek mérete, ez a komfortérzetet növeli és könnyebb közlekedést biztosít. Ezen felül fontos a motor és akkumulátor ereje, mennyire terhelhető emelkedőn, illetve milyen hatótávolságra képes egy töltéssel, de tényező lehet az esetleges telefonos applikációval való kapcsolat lehetősége.

Hasonló ármeghatározó tényezőkről számolt be a Pénzcentrumnak az eMAG-Extreme Digital is. Szerint is több tényező befolyásolja az e-rollerek vételárát: az elektromos motor teljesítménye, a beépített akkumulátor kapacitása, illetve maga a kivitel: a strapabíróbb kivitelű rollerek drágábbak. A webáruház szakértői szerint

a nagyobb teljesítményű (például 250 helyett 350 wattos) e-roller azért lehet jobb választás, mert akár 100 kilogrammnál nehezebb utast is könnyen mozgat, illetve az emelkedőkön való haladás sem okoz gondot ezzel.

Ezen felül a bolt szerint érdemes a nagyobb kapacitású akkumulátorra is költeni, hiszen ez jelentősen képes kibővíteni a hatótávot - ha utólag tervez valaki telepcserét, akkor sem igazán tudja megúszni olcsóbban, ráadásul a gyártó által beszerelt telephez jótállás is jár.

Mire érdemes figyelni, ha valaki elektromos rollert szeretne?

Az eMAG szerint leginkább a hatótávra, az elektromos motor teljesítményére (főleg, ha a 100 kilogrammnál nehezebb felhasználó számára vásároljuk) kell figyelni. Fontos azonban azzal is tisztában lenni, hogy bár

a rollerek használatra vonatkozó új jogszabályok kialakítása még folyamatban van, érdemes már most is bukósisakban használni az e-rollereket, hiszen ez a hasznos kiegészítő már a biciklisták körében is remekül bevált

emelték ki az áruház szakértői. Az Euronics szerint a kevésbé ismert gyártók termékei nem sokkal olcsóbbak, mint a jól ismert márkák termékei, ezért mindenképp érdemes ezt a plusz költséget kifizetni. A lánc szakértői szerint ugyancsak kifejezetten fontos a fékrendszer kialakítása is, hisz egy 25km/h közlekedő eszközt gyorsan és hatékonyan kell tudni megállítani. Itt megjegyezték, hogy olcsóbb modell kerekei belsővel vannak szerelve, ami nem defektbiztos, de már a középkategóriás modelleknél is alkalmazzák a belső nélküli kerekeket is.

Címkék:
drágulás, infláció, műszaki cikk, euronics, emag, roller, e-roller, elektromos roller,