Roham indulhat a hazai boltokban: felvásárlási hullámot indít el az élelmiszer-árstop?

Koós Anna2022. január 20. 14:05

Február 1-jétől lép hatályba az élelmiszer-árstop, így bizonyos termékek ára három hónapon át nem lehet magasabb a 2021. október 15-én alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árnál. Január 14-én derültek ki a pontos részletek a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből, azóta pedig azt is tudni lehet, hogy az árstop terhét főként a boltoknak kell majd viselnie. A Pénzcentrum arra volt kíváncsi, hogy az árak befagyasztásának hatására kitörhet-e ismét a felvásárlási láz, kifosztja-e majd a lakosság a bolti készleteket, amíg nyomottak az árak.

Mivel tartósnak bizonyult a magas infláció, és a november-december hónapokban nem várt magasságokba ért a drágulás, a kormány úgy döntött, hogy 6 termék – fehér kristálycukor, búzafinomliszt (BL 55), finomított napraforgó étolaj, házi sertés comb, és a csirkemell, csirkefarhát, illetve a 2,8%-os UHT tej – esetében beavatkoznak az árak alakulásába. Február 1-jétől május végéig a boltokban maximum az október 15-i árakon lehet majd ezeket megvásárolni. A cukor, liszt, olaj, hús és tej azonban nem csupán alapvető élelmiszerek, hanem tipikusan olyan termékek is, amiből a járvány alatt bespájzoltak az emberek.

Még az előtt, hogy a koronavírus jelenlétét igazolták volna az országban, a külföldről érkező hírek hatására már elkezdtek a magyarok is felhalmozni otthon. A karanténkészletek alapjait az olyan tartós élelmiszerek képezték, mint a liszt, cukor, olaj és tartós tej. Mostanra azonban már nem kell tartani boltbezárásoktól, áruhiánytól, vagy attól, hogy váratlanul karantéban kerül az ember két hétre. Egyrészt a házikarantén idejét már csökkentették, másrészt már kellőképpen fel van készülve az ilyesmire az ember, és nem pánikol. A járvány már kezelhetővé vált tehát, viszont elég aggasztó jelenség a tartósan magas infláció, ami elemzők szerint egy ideig még nem fog enyhülni.

Azért is vezette be a kormány az árstopot, hogy az alapvető termékek ne drágulhassanak tovább. Viszont lehetséges, hogy a lakosság addig fog majd nagyobb mennyiséget bevásárolni ezekből a termékekből, amíg nyomott áron megteheti, tartva a még drasztikusabb inflációtól. Az olvasóink szavazataiból viszont az derült ki, hogy a legtöbben nem készülnek rá, hogy megrohamozzák a boltokat. Szakértők szerint áruhiány sem várható.

Elmarad a felvásárlási láz?

Olvasóink szavazatai alapján úgy tűnik, elmarad a felvásárlási láz az árstop bevezetése után, vagy legalábbis nem lesz érezhető mértékű. Kérdésünkre, hogy terveznek-e nagyobb mennyiséget vásárolni olvasóink február 1 után az árstop által érintett termékekből, több mint 80 százalékban Nem választ kaptunk. Az Igen-ek és Talán-ok együtt is mintegy 10,5 százalékot tesznek ki, és nagyjából 8 százaléka a válaszadóknak még nem is gondolkodott ezen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Loading...

Egyes elemzések szerint maga az árstop átlagosan mintegy 250 forintos egy főre jutó megtakarítást jelenthet egy családnak, miközben az intézkedéssel ismét a jobb anyagi helyzetben lévők járnak jobban. Valószínűleg akinek komoly gondot jelent az infláció és a napi bevásárlás, az nem is fog felhalmozni élelmiszert, amíg nyomott az ára, hiszen nincs miből felvásárolni a fél boltot. Akinek pedig nem jelent akkora érvágást az infláció - ezáltal akkora segítséget sem az árstop - az pedig azért nem fog felvásárlásba kezdeni, mert felesleges. Ha pedig hihetünk a jóslatoknak, az amit a vásárlók az egyik terméken megspórolnak, más termékek drágulása miatt el is veszítik.

 

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, bolt, bevásárlás, termék, hatósági ár, árstop, ársapka,