Komoly szigorítások jönnek Magyarországon: odacsap a hivatal a mézhamisítóknak

Pénzcentrum2021. december 16. 08:29

A korábbi években úgy tűnt, hogy sikerült megtisztítani a magyar mézpiacot, idén azonban ismét több szabálytalanságot tártak fel a hatósági vizsgálatok. Nemrég egy hazai mézcsomagoló üzem termékéről derült ki, hogy nem az van az üvegben, ami a címkén olvasható, a hamisításért pedig több millió forintos bírságra számíthat a vállalkozás. Hamarosan szigorodni fognak a mézre vonatkozó élelmiszerkönyvi előírások, a magyar szabályozás után pedig uniós szinten is várható lesz a változás.

Csak ebben az évben 424, hazai forgalomban kapható mézet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Bár az elmúlt években és 2021 első felében is egyre kevesebb visszaélésre és hibára derült fény ezen a területen, az év második felében azonban több esetben is intézkednie kellett a hatóságnak. 

A hazai kereskedelemben kapható mézeket a Nébih éves monitoringterv alapján vizsgálja, a szakemberek kiemelt ellenőrzéssel is megvizsgálják a termékek minőségét és a jelölésüket is. A lakossági bejelentéseket is kivizsgálja a ­Nébih, az idén ugyanakkor alig akadt, aki panaszkodott volna a boltokban kapható mézre. Az idei évben ugyanis tíznél kevesebb bejelentés érkezett, írta a Magyar Nemzet.

Több alkalommal is látókörünkbe kerültek olyan tételek, amelyek növényi eredete eltér a termék megnevezésében megjelölt növénytől. Ez a jogsértés hamisításnak minősül.

– hívta fel a figyelmet a Nébih. Magyarország területén élelmiszert – ezen belül mézet is – csak abban az esetben lehet forgalmazni, ha azt jogszerűen állították elő és a termék megfelel az élelmiszerekre vonatkozó európai uniós és nemzeti jogszabályoknak. Hazánk kezdeményezésére hamarosan módosítani fogják a mézekre vonatkozó euró­pai uniós szabályozást. A hazai szabályozás várhatóan még az uniós javaslat előtt életbe léphet, a Nébih ugyanis kezdeményezte a Magyar élelmiszerkönyv mézzel kapcsolatos előírásainak a módosítását.

Címkék:
nébih, magyarország, méz, magyar, mézpiac, termék, hazai, méztermelés, hamis méz,