Már most látszik, hogy kevés termés lesz idén: egekbe szökhet a gyümölcslé ára

HelloVidék2021. június 3. 08:15

Az elmúlt évben a járvány következményeként - valamennyi termékkategóriához hasonlóan - a gyümölcslevek forgalma is visszaesett az előző év forgalmához képest. A járvány megjelenése után 2020. II. negyedévében drasztikusan csökkent a fogyasztás, a kiskeredelemben is, de a vendéglátóhelyeken gyakorlatilag megszűnt. Hogy mindez milyen hatással volt a termelőkre, a gyártókra és a beszállítókra, annak a HelloVidék járt utána.

A koronavírus-járvány eddig mérsékelt negatív hatásokat váltott ki a zöldség-gyümölcs ágazatban, ami azonban összefüggésben van az időjárási káresemények kínálatcsökkentő hatásával is.  2020-ban sokkal drasztikusabb veszteségeket okoztak az időjárási káresemények (tavaszi aszály, tavaszi fagyok, extrém esőzések), mint a maga a járvány, ezzel – nem kívánt módon – lényegében „elejét vették” a piaci-értékesítési zavaroknak. A 2020. év inkább az időjárási károk okozta áruhiányról, mintsem a túlkínálat vagy a piacvesztés okozta piaci összeomlásokról marad emlékezetes - mondta el a HelloVidéknek dr. Apáti Ferenc  a FruitVeB elnöke.

Bő két hét csúszásban van a szezon, így érdemben még - a szamócán kívül - el sem kezdődött, jóllehet ilyenkor egy normális évben már szüreteljük a cseresznyét. Jelenleg az látszik, hogy a kajsziból és az őszibarackból lesz a tavaszi fagykárok miatt gyenge termésünk, minden más gyümölcsfajnál még van kilátás egy közepes vagy akár jó termésre. Nehezíti a becslést az is, hogy termesztőkörzeteként, termőhelyenként, fajtánként (akár még egy vállalkozáson belül is) nagyon változékony a kép a várható termés vonatkozásában

- elemezte a jelenlegi helyzetet a szakember, majd kitért arra is, hogyan alakulnak a termelői árak és, hogy hat ez majd a termékekre.

Ha érdekelnek a további részletek, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címkék:
időjárás, gyümölcs, gyümölcstermesztés, aszály, fruitveb, esőzések,