Fontos újdonság a magyar lottózókban: sokaknak nagy segítség

Pénzcentrum2021. március 22. 15:34

A nemzeti lottótársaság a 2019 végén indult tesztprogram kedvező tapasztalatai és a visszajelzések nyomán 2021 januárjától az eddigi 27 értékesítőhely mellett további 33 lottózóban tette elérhetővé a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) KONTAKT elnevezésű jelnyelvi videótolmács szolgáltatását. A fejlesztéssel a Szerencsejáték Zrt. hazánk második legnagyobb ilyen jellegű hálózatát hozta létre vállalati szinten, amelynek célja, hogy a siket és nagyothalló játékosok részére is biztosítsa a változó vásárlói igényeknek megfelelő széles körű tájékoztatást, tovább emelve az ügyfelek komfortérzetét és kiszolgálásuk színvonalát.

A SINOSZ által működtetett KONTAKT szolgáltatás videótolmács biztosításával, az esetleges kommunikációs nehézségeket feloldva segíti elő a hivatali és egyéb ügyintézést a jelnyelvet alkalmazó siket és írótolmácsolást igénylő nagyothalló személyek számára is. A tolmács a lottózói eladó számára hangzó nyelvre fordítja az érintett játékos jelnyelvi mondanivalóját, míg a siket személy számára jelnyelven interpretálja a másik fél beszédét, a jelnyelvet nem használó nagyothalló személyek kommunikációját pedig a szájról olvasás mellett az írótolmácsolás segíti.

Felelős állami vállalatként a nemzeti lottótársaság elkötelezett a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációjának elősegítése iránt, e céllal kiterjedt és Magyarországon úttörőnek számító foglakoztatási és szemléletformáló tevékenységet folytat. A Szerencsejáték Zrt. 2003-ban létrehozott karitatív értékesítői hálózatában jelenleg 70 településen közel 180 megváltozott munkaképességű kolléga dolgozik akadálymentes környezetben, köztük siket és nagyothalló személyek egyaránt. Felelős foglalkoztatási gyakorlatával a társaság példát kíván mutatni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb megváltozott munkaképességű személy a munkaerőpiac hasznos tagjának érezhesse magát.

A foglalkoztatási programként induló fogyatékosságügyi tevékenység ma már a Szerencsejáték Zrt. működésének számos területét áthatja, a termék- és kereskedelmi hálózatfejlesztésen, illetve dolgozói oktatáson át a reklámkampányokig.

A fogyatékossággal élő emberek számára a legfontosabb segítséget az önálló életvitelt segítő programok és az ezt támogató személyes, valamint munkahelyi aktivitások jelentik. A Szerencsejáték Zrt., mint munkaadó ebben kíván jó példát felmutatni, amikor a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés feltételeit megteremti fogyatékossággal élő munkatársainak és játékosainak is

- emelte ki Rosner Imre, a Szerencsejáték Zrt. Karitatív Osztályának vezetője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Szerencsejáték Zrt. hosszú évek óta elkötelezett társunk a befogadó társadalom felé vezető úton, legyen szó a siket és nagyothalló emberek munkaerő-piaci inklúziójának ügyéről vagy a vásárlóik számára megteremtett egyenlő esélyű hozzáférésről. A fogyatékossággal élő emberek egyenlő partnerek szeretnének lenni az élet minden területén, munkavállalóként és vásárlóként egyaránt, s vannak olyan szervezetek, akik ezt felismerték és megértették. Ilyen jeles vállalat a Szerencsejáték Zrt. is

- hangsúlyozta Hangya Dóra, a SINOSZ munkaerő-piaci szolgáltatás vezetője. A KSH 2011. évi népszámlálás önbevalláson alapuló adatai szerint hazánkban 63 014 nagyothalló és 8571 siket ember él, azonban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becsült adatai szerint a hazánkban élő hallássérültek száma eléri a lakosság 10%-át, így a nemzeti lottótársaság által bevezetett megoldás széles potenciális felhasználói kört szolgál ki.

Címkék:
vásárlás, lottó, olvasás, népszámlálás, lottózó, who, társadalom, szerencsejáték zrt., kereskedelmi világszervezet, nemzeti foglalkoztatási alap, bérek 2019, egészségügyi világszervezet, siketek,