Ezt eszik a magyarok a karantén idején: átalakultak az étkezési szokások

Pénzcentrum2020. május 11. 10:15

A karantén nem csak a mindennapokat, de az étkezési szokásainkat is átalakította. A koronavírus magyarországi megjelenése után rengetegen rohamozták meg az üzleteket, halmoztak fel tartós élelmiszereket. A kényelem elsődleges szempont lett: sokaknak nincs ugyanis ideje órákat a konyhában tölteni a munka és a gyerekek mellett.

A koronavírus magyarországi megjelenése óta alapjaiban változott meg az élet: aki csak teheti, otthonról dolgozik, a diákok is otthonról, digitálisan tanulnak, és nagyon sok óvodás és bölcsis kisgyerek is otthon múlatja most az időt. A legtöbb család számára kihívást jelent ez az időszak: elvégezni a munkát, vezetni a háztartást, napi ötszöri étkezést biztosítani a családnak, tanulni a gyerekekkel, lefoglalni a kisebbeket. Minden segítség jól jön tehát.

Március közepén az emberek megrohamozták az üzleteket, érdekes tapasztalat, hogy az első termékek, amik eltűntek a polcokról, a liszt és az élesztő volt. Az élesztőhiány aztán a kovászolási kedv jelentős megnövekedéséhez vezetett.

Csakhogy nagyon sokan vannak, akiknek egyszerűen nem fér bele az így is nagyon húzós napirendbe, hogy még kenyeret, péksüteményt süssenek.

Sokan annak is örülnek, ha egyáltalán el tudnak ugrani valamikor a boltba, hogy beszerezzék a reggelire, ebédre, vacsorára valót. Miközben mindenki igyekszik változatos és egészsége ételeket varázsolni az asztalra, fontos szempont lett az is, hogy a napi menü gyorsan elkészíthető legyen, ne kelljen órákat tölteni a konyhában.

A The New York Times cikkében kiemeli, az Egyesült Államokban azok az emberek, akik korábban szigorú diétát tartottak, most felhagytak ezzel, rengeteg száraz tésztát, konzerv élelmiszert és nassolni valót vásároltak a karantén idején.
Átalakultak a fogyasztási szokások, a kényelmi szempont hangsúlyos lett a családok számára - ez derül ki a Bloomberg április végi cikkéből is, amelyben megjegyzik, hogy a fagyasztott termékek iránti kereslet is egyre nő világszerte.

Nem meglepő tehát, hogy az üzletláncok is reagálnak a változásokra. A Lidl például ebben a hónapban rukkolt elő a frissensült péksütemények fagyasztott változataival. Egyelőre tízféle édes és sós pékáru található meg a kínálatban, több féle kiszerelésben.

Kétféle császárzsemle, zsúrvekni, mini fonottkalács, mini ciabatta, túrós rétes, sajtos pogácsa, kakaós csiga, barackos túrós táska és a belga csokis táska kaptak helyet a kínálatban, melyek kettő, hat, nyolc, valamint tíz darabos kiszerelésben vásárolhatóak meg

- tudtuk meg a cégtől. A Lidl megkeresésünkre közölte, sem hozzáértést, sem plusz hozzávalókat nem igényel a fagyasztott pékáruk otthoni elkészítése, de a vásárlók dolgának megkönnyítése érdekében van pontos elkészítési útmutató és videó is, amely segítséget nyújthat az otthoni sütés során.

Egészséges táplálkozás karantén idején

Márciusban beszéltünkAntal Emese dietetikussal, aki hangsúlyozta, a karantén idején is figyelni kell arra, hogy betartsuk az egészséges táplálkozás szabályait. Vagyis a zöldség és gyümölcs bevitel nagyon fontos, ráadásul most a szezonális gyümölcsök, zöldségek könnyedén be is szerezhetők. Tízóraira vagy uzsonnára pedig a zöldségek-gyümölcsök megpucolva, felvágva, tökéletesek lehetnek a gyerekek és a felnőttek számára is.

A nemzetközi és hazai ajánlások szerint is naponta legalább 4 adag (min. 400 gramm) zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztanunk.

A tavasz a zsenge, üde, friss leveles zöldségek szezonja. Ilyenkor terem a sóska, a spenót, a hagymafélék közül a snidling, az új- és a zöldhagyma, továbbá a római saláta, a hónapos retek, valamint a karalábé. Tavasszal érdemes zsenge újburgonyás ételeket készíteni, és ne feledkezzünk meg a kiváló vitaminokat, ásványi anyagokat és rostot tartalmazó spárgáról sem.

A Lidl megkeresésünkre közölte, a diszkontláncban hetente már legalább 130 féle friss zöldség és gyümölcs található meg a polcokon, ráadásul a szezonális termékeket kedvezőbb áron lehet beszerezni. A kényelem itt is szempont lehet: spenót vagy sóska főzeléket vagy épp egy tejszínes, fokhagymás, spenótos tésztát nagyon gyorsan össze lehet dobni, ahogy egy spárgakrémleves is nagyon gyorsan megvan, miközben egészséges fogás kerül az asztalra.

Támogatott tartalom
A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta.

 

Címkék:
vásárlás, étkezés, lidl, sütés, karantén, étkezési szokások,