Valóságos dömping a magyar boltokban: rengetegen csak ezeket a termékeket keresik

MTI2020. május 8. 15:53

Nagy mennyiségben megjelent már az áruházak polcain a hazai üvegházi paradicsom, paprika, kígyóuborka, retek, újhagyma, saláták és káposztaféle - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Ledó Ferenc elmondta, hogy a koronavírus-járvány hektikusan alakítja a zöldség-gyümölcs fogyasztást. A bejelentett korlátozásokat követően március felétől a becslések szerint akár 20 százalékot meghaladóan is nőhetett a kereslet e termékek iránt, majd húsvét körül a lakosság tartalékolása miatt drasztikusan visszaesett, és alacsonyabb szinten stabilizálódott.

A zöldség behozatala a járvány intézkedései miatt március végén, április elején még akadozott, azonban már zavartalanul érkezik az országba az import. Az import részaránya az értékesítésben május végére 5 százalék alá csökken majd. Az import szezonja november közepétől április végéig, május közepéig tart, évente paprikából 6-8 ezer tonnát, paradicsomból 10-12 ezer tonnát, uborkából 8-9 ezer tonnát hoznak be Magyarországra.

Ledó Ferenc ismertette: Magyarországon 3500 hektáron termesztenek hajtatott (üvegházban vagy fólia alatt) zöldséget, ebből 450 hektáron alkalmaznak fűtést. A hajtatott zöldség mennyisége mintegy 430 ezer tonna, ebből 180-185 ezer tonna paprika, 125-130 ezer tonna paradicsom, 35-37 ezer tonna uborka, és jelentős még a káposzta- és salátafélék aránya is.

Az export jellemzően júniusban indul, paprikából 22-26 ezer tonna, paradicsomból 12-15 ezer tonna, uborkából 2-3 ezer tonna kerül a külföldi piacokra. Fejes káposztából és kínai kelből 6-7 ezer tonnát értékesítenek a Skandináv-országokban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az árakról elmondta, hogy a paprika ára 6-10 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a paradicsom 3-5 százalékkal, az uborka 1-2 százalékkal drágult az elmúlt három hónap átlagában. A salátafélék ára 20-30 százalékkal csökkent, főleg március végén, áprilisban volt jelentős az árcsökkenés.

A zöldségágazat termelői áron éves szinten mintegy 190-200 milliárd forintnyi terméket állít elő, a gyümölcsszektor pedig 80-90 milliárd forintnyit - jegyezte meg az elnök.

Címkék:
vásárlás, boltok, zöldségek, piacok, fruitveb, skandináv országok,