Tömött sorok az Aldiban, Tescóban: utolsó lehetőség, idén már nem lesz ilyen akció

Pénzcentrum2019. április 11. 16:24

Komoly akciókkal várják a nyuszit a magyar üzletek: most lesz az utolsó hétvége húsvét előtt, így érdemes most lerendezni a bevásárlást. Főképp, mert jövő pénteken is zárva lesz a legtöbb bolt. Összeszedtük a legjobb ünnep előtti leárazásokat, hogy neked csak meg kelljen venned a cuccokat a boltban. Nincsmit, ez a munkánk!

Igazi vásárlási dömping indul Magyarországon: a mostani az utolsó hétvége húsvét előtt, és a jövő héten is egy nappal kevesebb van elintézni a nagybevásárlást, hiszen nagypénteken már zárva lesz a legtöbb bolt. Az Országos Kereskedelmi Szövetség adatai szerint az ünnepek miatt legalább 50 milliárd forinttal emelkedik majd a lakossági költés mértéke egy átlagos áprilisi hónaphoz, főként élelmiszerre költünk majd többet.

A szakértők szerint ezen a hétvégén is, de főleg jövő héten az áruházláncok, piacok, szaküzletek magasabb forgalmat bonyolítanak majd a szokásosnál. A nagypéntek miatt várhatóan jövő hét szerdán és csütörtökön intézik majd legtöbben a bevásárlást, tehát érdemes mielőbb rendezni a dolgokat, ha nem akarsz a maradékból, a lefosztott polcokról válogatni.

 

Húsvét előtt a tipikus élelmiszerek eladásai nőnek a leginkább: a sonka és a hústermékek, a kalács, a tojás, a friss zöldségek, valamint a különféle édességek és sütőipari termékek.Így most a Pénzcentrum is azt nézte meg, hogy ezek közül mik vannak leakciózva a húsvét előtti hétvégén a boltokban, hiperekben.

Lássuk, milyen akciót tojt a nyusz!

A Lidl-újság címlapján már egyből remek leárazásokkal találkozhatunk: 10 darab tojás, M-es méret, 279 forint, a füstölt, kötözött lapocka kilója pedig 879 forint. Ezek mellé ajánlatos reszelt tormát is beszerezni, ami most a Lidl-ben 40 százalékkal olcsóbb: a 200 grammos kiszerelés 119 forint. Címlapon van még a Kinder tojás is, aminek darabja 289 helyett csak 197 forintba kerül, az eperből pedig 499 helyett csak 349 forint egy fél kiló. Durván leakciózták még a kaliforniai paprikát is, 899 helyett 599-ért van kilója, a kígyóuborka darabja pedig 139 forint. Marha gulyáshúsból 400 gramm 919 forint, a békebeli diósonkából pedig egy kiló 3190. A csirkemell filéből fél kiló 789, a füstölt hátsó csülök kilója pedig 1490. A 300 grammos sós kalácsért 199 forintot kérnek, és a gumicukrokra is 20 százalék engedmény van. Hétvégén pedig a rukkola lesz akciós: 80 gramm csak 229, a fejes salátából pedig egy darab 129.

A Lidl 15. heti akciós kiadványáért kattints ide!

Az Aldiban is akciós az M-es friss tojás: 10 darab csak 285 forint (az Aldi lapunknak küldött tájékoztatása szerint, az újságtól eltérően az M-es tojásból 10 darab 279 forintbaq kerül az üzletekben), és olyan tojást is árulnak, amit sokkal jobb kifesteni, mivel fehér a héja - ebből 10 darab 499 forint. A füstölt csülök kilója pedig 1499 helyett csak 1149 forint. A darabolt sertéscomb kilója 1049 forint, a grillcsirke kilója pedig 499 forintba kerül. A főtt, füstölt tarja kilójáért pedig 1099 forintot kérnek az Aldiban, míg a Kőrishegyi Mestersonkából egy kiló 2199. Itt is van sós kalács, amiből fél kiló 199 forint, a húsvéti koszúrúkalácsból pedig 249. Egy csomág prémium pmlós sütemény 399, a Schogetten csokoládé pedig 229 forintba kerül.

Az Aldi akciós újságját itt találod!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Tescóban a friss sertéstarja kilója 939 forint, a csirkemellfiléből pedig 1249 ugyanennyi. Van még Pick békebeli közötött lapocka sonka is, amiből 1979 forint egy kiló. Van még sertéskaraj is, amiből 1099 forint egy kiló, a Country menu darált sertéshús kilójáért 999 forintot kérnek. A Tesco tartós toast kenyérből egy fél kilós csomag 149 forint, a Ceres rozsos négymagvas kenyérből pedig 350 gramm 299 forint. De többféle sonka közül is váraszthatsz: a Privát füstölt combsonka kilója 1590, ugyanennyi a füstölt-kötözött lapockasonkából 1190, ugyanebből a főtt verzió 890-be kerül. Különlegesség a csibe forrmájú kalács, amiből egy darab 99 forint. a prémium húsvéti kalácsból 700 gramm 549 forint. Akciós a fürtös koktélparadicsom: fél kiló csak 499 forint, a sárgarépa csomagja 269, a kígyóubi darabja pedig 139 forint. Két Tibi dínótojés plusz egy Tibi húsvéti nyúl együtt 938 forint, a Kinderből a tojás 299, a csokinyúl pedig 1099. A Szerencsi húsvéti tojás darabja pedig 139 forint.

A Tesco-újságot itt találod.

A Sparban a füstölt, kötözött lapocka akciós, 990 egy kiló, míg ugyanennyi csirkemell 1299, a bontott pecsenyekacsa kilója pedig 699 forintna kerül. A Pick békebeli füstölt, kötözött lapockából 1990 forint egy kiló, a tóalmási füstölt, nyers hátsó csülök ára pedig 26 százalékkal csökkent, mst csak 1390 egy kiló. 500 gramm darált sertéshús 459, a sertéscomb kilója pedig 1129 forint. A karajból egy kilogramm 1149, míg a bőrős csűszárból 969-ért adnak ugyanennyit. Az Eisberg ruccola saláta és bébispenót keverék 249, a fél kilós fürtös koktélparadicsom pedig 429 forintba kerül. A húsvéti sós kalácsból 400 gramm 339 forint, a fonottkalácsból pedig 239 forintba kerül egy 300 grammos darab. A Kinder tojás darabjáért 199 forintot kérnek. Az M-es friss tojásból pedig 10 darab 279 forintba kerül.

A Spar 15. heti akciós kiadványát itt éred el!

Az Intersparban 1129 egy kiló sertéscomb, a tóalmási kötözött sonka kilója pedig 2690 forintba kerül. Hízott kacsamájból 7399 forint egy kiló, libamájból pedig 9999. Borjúcombot is lehet venni, egy kiló 2990 a darált sertéshúsból fél kiló 459 forint. Akciós a csirkemellfilé, amiből így egy kiló 1299, a felsőcomb filé pedig 1269-be kerül. Le van árazva az L-es méretű tojás is, 10 darab 369 forintba kerül. A sajtos-tökmagos kocka ára 29 százalékkal lett kevesebb, most csak 119 forint, a házi jellegű vekniből 400 framm 189 forint. A Toffiffee desszert 499, a Lindt Lindor desszertből 337 gramm pedig 2499 forintért kapható. Leárazták az idared almát is, egy kiló 179 forint, az extra méretű narancsból pedig 329-ért adnak egy kiló.

Az Interspar legfrissebb akciós újságjáért KATT!

Címkék:
vásárlás, Tesco, aldi, lidl, húsvét, spar, boltok, akciók, akciós újság, akciós kiadvany,