Ennyi volt: megállhatt a tej árának csökkenése

Világgazdaság2018. július 24. 08:30

Az év eleje óta közel 10 százalékkal csökkent a tej termelői ára - írja a Világgazdaság. A piaci szereplők szerint ezzel el is érte az idei mélypontot.

Idén januárban még 99,37 forint volt a tej kilogrammonkénti ára, ez júniusra 90,47 forintra csökkent. Ez 1 százalékos visszaesést jelent a májusihoz képest, a tavalyihoz képest pedig szinten maradás.

Krajcsovicz András, a Fríz-Tej Zrt. igazgatósági tagja arra számít, hogy nem lesz további árcsökkenés, szeptember végéig már ez a szint maradhat. Elmondta, hogy a különböző felárakkal együtt egy kilogramm tejet 95 forint körüli áron vesznek át a felvásárlók a termelőktől. Ez elegendő az önköltség fedezésére, ugyanakkor eredményt nem hoz.

Címkék:
vásárlás, tej, ár, penzcentrum, felvásárlás, árcsökkenés, tejtermelés, tejár,