Pénzcentrum • 2018. január 16. 13:35
Előzetes becslések szerint 4 százalékkal bővült a hagyományos játékok piaca tavaly Magyarországon. A játékpiac forgalma pedig tavaly is decemberben tetőzött, ez pedig azt jelenti, hogy az éves bevétel negyedét az ekkor fa alá szánt meglepetések adták.
Előzetes becsléseik szerint a teljes magyar játékpiac piac 4 százalékot bővült, s így átlépte a 45 milliárdos értéket - írja közleményében a Regio Játék.
- mondta Gyaraki Dávid, a Regio Játék marketingvezetője.
A klasszikusok
A legnépszerűbb termékkategóriák sorában az építőkészletek vitték a prímet, a dobogó második fokán a társas- és kártyajátékok, a harmadikon pedig a kreatív és fejlesztő játékok végeztek. A szakértő azt is elmondta, hogy
Az aranytojó aranyszombat
A játékpiac legnagyobb forgalmat adó időszaka hagyományosan a karácsonyt megelőző hónapokra esik. Ezek közül is kiemelkedő volt a december, a játékáruház adatai alapján minden 5. játék - összesen 1,25 millió darab - ekkor talált gazdára a 20 000 féle termékből.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette hozzák a szakértő.
TOP 10 játékkategória (bevétel alapján)
1. Építőjáték
2. Társasjáték, kártya
3. Kreatív, fejlesztő
4. Autó, jármű
5. Plüss
6. Baba, babakocsi
7. Szerepjáték
8. Bébijáték, kellék
9. Sportszer, labda
10. Szabadtéri játék