40 deka, maradhat? Persze, úgy is kivágom a kukába

Pénzcentrum2016. szeptember 6. 14:38

Míg fejletlenebb régiókban éheznek, addig a fejlett világ problémája az élelmiszer-felesleg. A fogyasztók és az ipar is szórja a szemétbe az el nem fogyasztott élelmiszert. Mutatjuk, Magyarországon mennyi étel megy a szemetesbe.

Magyarország abból a szempontból speciális hely, hogy jól megfér egymás mellett több százezer éhező és milliónyi pazarló. Egy 2014-es OECD felmérés szerint a gyermekes családok közel felével (47%) fordult elő a válaszadást megelőző évben, hogy nem volt annyi pénzük, hogy elegendő élelmiszert vásároljanak maguknak. Ugyanez az arány a gyermektelen családoknál 35 százalék volt.

Ehhez képest megdöbbentő, hogy

Magyarországon 400 ezer tonna élelmiszert dob ki a lakosság évente, ami fejenként 40 kiló.

Ehhez a számhoz pedig ipari szinten hozzá kell még adnunk 1,4 millió tonnát, hogy megkapjuk, mennyi élelmiszer végzi Magyarországon egy év alatt a kukában - mondta el a Pénzcentrum kérdésére Sczigel Andrea, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója.

Összehasonlításképpen, Nagy-Britanniában, ahol több mint hatszor annyi ember él, mint hazánkban, 7 millió tonna élelmiszert dobnak ki évente a háztartások. Ez jelentősen rosszabb adat, mint Magyarországon. Ezen felindulva egy újságcikk itthon is hasznosítható tippeket ad a briteknek, hogyan pazaroljanak kevesebbet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nézzük csak:

  • A tojást ne a spájzban tartsd, hanem a hűtőszekrényben, mert ott tovább eláll!
  • A banánokat ne tedd a többi gyümölcs közé, mert társaságában hamarabb megbarnul, megrohad a többi gyümölcs.
  • Ha egyszerre sok sajtot vettél, akkor a felesleget, amit amúgy is főzésnek használnál, reszeld le és tedd be a mélyhűtőbe, így sokáig eláll.
  • Ha veszel avokádót és csak a felét eszed meg, akkor a másik felében hagyd benne a magját és így tedd be a hűtőbe, mert akkor később barnul meg.
  • A kenyeret ne a hűtőben tartsd, hanem hűvös, sötét helyen, ha lefagyasztod, akkor pedig szeleteld fel előtte, hogy könnyebben tudd majd pirítóval felolvasztani.
  • Ha nem magyar terméket veszel, akkor sokszor több lejárati dátum van rajta. Ha azt látod rajta, hogy "best before", az azt jelenti, hogy utána még el lehet fogyasztani, legfeljebb nem lesz olyan magas az ízélmény. Ezzel szemben ha az van ráírva, hogy "use by", akkor viszont ezután a dátum után már ne edd meg az élelmiszert.

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, éhezés, kuka, túlfogyasztás, magyar élelmiszerbank egyesület,