Orosz Márton • 2013. április 3. 11:27
Bár még csak fél éve lépett hatályba az a törvénymódosítás, amely megtiltotta a nyerőgépek üzemeltetését Magyarországon (néhány kaszinó kivételével), úgy tűnik, vannak, akik már most megtalálták annak a módját, hogy profitáljanak a helyzetből.
Október közepétől hatályos a játéktermeket, a nyerőgépek üzemeltetését és az e-kaszinókat betiltó szabályozás, a szerencsejátékról szóló törvény módosítása miatt. A parlament tavaly ősszel kivételesen sürgős eljárásban tárgyalta az erről szóló javaslatot, amelyet 238 igen szavazattal megszavaztak a képviselők.
A Tropicana tavaly októberben összesen 44 darab pénznyerő automatával szolgálta ki a játék kedvelőinek igényeit, ma már 86 nyerőgéppel rendelkezik. Sopronban mintegy 60 pénznyerő automata működik, többségük euróval. Andy Vajna kaszinójában pedig 65 játékgép közül választhatnak a vendégek - írta nemrég a Világgazdaság.
A kormány azzal indokolta a lépést, hogy a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne dobálják játékgépekbe a pénzüket, másrészt "súlyos nemzetbiztonsági kockázatok" is felvetődtek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban.
A hatályos törvény szerint pénznyerő automatákat ezentúl kizárólag játékkaszinókban lehet üzemeltetni, a korábban kiállított játékterem-engedélyek, valamint a pénznyerő automata üzemeltetésére jogosító engedélyek is hatályukat vesztették.
Kihasználják a helyzetet
Bár még fél év sem telt el a játékgépek betiltása óta, élelmes vállalkozók már most kihasználják a helyzetet. A szlovák-magyar határon néhány hete nyitotta meg kapuit a legújabb kaszinó, amely kimondottan nyerőgépeivel hirdeti magát Magyarországon. A tornyosnémeti határátkelőhelynél működő játékterem éjjel-nappal várja a vendégeket, és látványosan épít a Magyarországról érkező szerencsevadászok pénztárcájára is. A közeli magyar városokban is erősen megjelenő reklámkampányában kihangsúlyozza, hogy az "Első magyar-szlovák electronic casino" csak 40 percnyi autóútra található Miskolctól. A kaszinó Facebook-lapján is olyan munkatársakat keresnek, akik szlovákul és magyarul egyaránt beszélnek, ráadásul szlogenjük is beszédes: "Monaco, ahol a szerencse határtalan!"
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A helyzet kicsiben a harmincas évek amerikai szesztilalmához hasonlítható: akkor az Egyesült Államokból Kanadába, Mexikóba jártak alkoholt fogyasztani, most pedig a magyar játékosok a szomszédos országokba indulnak nyerőgépezni. Nemrég egy ismert játékos, az énekes Orbán Józsi nyilatkozott úgy, hogy számára csak a miliőről szól az egész, mivel a játék abszolút kikapcsolja őt. "Megiszunk egy-két sört, megosztjuk egymással a sikereinket, kudarcainkat, és ez nagyon jó dolog" - sírta vissza a közelmúlt emlékeit a Bors című bulvárlapnak a zenész.

Több évtizednyi pénzdobálás után Orbán már képtelen meglenni nyerőgépek nélkül, képes a fél világot átutazni, hogy hódoljon játékszenvedélyének. "Mindig kihasználom, amikor a zenekarral külföldön koncertezünk, illetve egy barátommal külön is kiugrunk egyszer-kétszer játszani Bécsújhelyre vagy Szlovákiába. Erre rá kell készülni, mert útiköltségre, szállodaszobára is kell költeni" -tette hozzá.
A Pénzcentrum.hu információi szerint a következő hónapokban több kaszinó nyitása is várható a magyar határhoz közel elsősorban Szlovákiában, Ausztriában vagy Romániában. Vannak olyan helyek, amiket felújítanak, vagy kibővítenek a megnövekedett forgalom miatt, lehetnek olyan intézmények is, amelyekhez éttermet, panziót kapcsol a tulajdonos. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a játékból származó adóbevétel a szomszédos országokat gazdagítja.