Világgazdaság • 2013. január 30. 09:35
Az idén tovább folytatódnak a gyógyszerkasszát érintő kiadáscsökkentő, illetve bevételnövelő intézkedések - értesült a Világgazdaság.
A lap szerdai száma szerint az orvosságok ártámogatására fordítható 2013-as keretet ugyan tavaly év végén jelentősen, 158 milliárdról 221 milliárd forintra emelte a kormány, az előirányzat azonban csak szigorú gazdálkodás mellett tartható.
Különösen, hogy a büdzsé eleve 55 milliárd forinttal szűkösebb a tavalyi, 276 milliárd forintos tervnél, amit végül is 37,4 milliárddal túlléptek, így ténylegesen 315,1 milliárd forint ment el a gyógyszerek támogatására.
Nem véletlen, hogy jóllehet a radikális kasszaszűkítést végül is nem hajtották végre, a tervezett 39 milliárd forinttal szemben 49 milliárd forintot kell befizetniük idén a gyógyszergyártóknak az Egészségbiztosítási Alapba.
Mivel a lakosság rossz egészségi állapota miatt a gyógyszerfogyasztást nem lehet érdemben csökkenteni, a kormány továbbra is a patikaszerek árának mérséklésére koncentrál. Vagyis folytatódik a kötelező árverseny, az úgynevezett vaklicit, a patikusoknak fel kell hívni a betegek figyelmét, ha az orvos által rendeltnél kedvezőbb árút is kiválthat - olvasható a lapban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)