Hónapokat kell várnunk az év sikerkönyveire

Pénzcentrum2012. június 13. 12:42

Egyre kevésbé jelent kiugrást a könyvpiacon a hagyományos könyvfesztivál és a most véget ért könyvhét - mondta az InfoRádiónak a Bookline webáruházat működtető Shopline vezérigazgatója. Starcz Ákos hozzátette: az e-könyvek legális piaca egyelőre fejletlen.

Izgalmas és programokban bővelkedő napokon van túl a Bookline, ugyanis a könyvhét mellett irodalmi fesztivált is szervezett a cég - közölte az InfoRádióval a webáruházat működtető Shopline vezérigazgatója.

Starcz Ákos kiemelte: hőmérőnek használják a nagy könyves rendezvényeket. A kirajzolódó trend szerint a kiadók kivárnak, és a sikerkönyvet inkább a karácsonyi fő szezonra tartogatják, emellett az is látható, hogy a vásárlók egyre kevesebb pénzt költenek - fejtette ki.

A könyvfesztivál és a hagyományos könyvhét növelte ugyan a forgalmat, de a korábbiakkal összevetve szegényesebb ez az időszak, és kevesebb bestseller jelent meg - közölte a vezérigazgató.

Starcz Ákos arról is beszélt, hogy az e-könyvek piaca egyelőre fejletlen Magyarországon. A Bookline-nál immár nem csak egyfajta formátumot használnak, valamint a titkosítás módját is megváltoztatták.

Címkék: