Energetikai minősítést kapnak a gumiabroncsok is

MTI2012. június 6. 13:07

A minősítő címkékkel ellátott gumiabroncsok júliustól már megjelenhetnek a gumikereskedőknél, novembertől pedig már csak olyan terméket lehet forgalmazni, amelyen megtalálható a három betűből álló jelölés - mondta Urbán Péter, a Magyar Gumiabroncs Szövetség (MGSZ) soros elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: a gumiabroncs-jelölés három jellemzőről - gördülő ellenállás, nedves tapadás, külső zajszint - ad információt. A jellemzőket a gyártók mérik és adják meg, viszont ha a fogyasztó felülértékeltnek tartja az abroncsot, és ezt kifogásolja, akkor az adott állam által kijelölt akkreditált laboratórium vizsgálja meg a terméket. Magyarországon még nincs ilyen laboratórium.

Morenth Péter ügyvezető elnök úgy vélekedett, a gyártók visszafogottak lesznek, és inkább alulminősítik a termékeiket. Felhívta ugyanakkor a vásárlók figyelmét, hogy ha magas minőségi jelzéssel ellátott, ismeretlen cég által gyártott import termékkel találkoznak piacon, azt kezeljék fenntartással.

A soros elnök szólt arról, hogy az év elejétől termékdíj- köteles minden gumiabroncs, kilogrammonként 30 forintot kell fizetni. Korábban csak annak kellett termékdíjat fizetnie, aki maga nem oldotta meg a használt abroncsok visszagyűjtését és hasznosítását. Az MGSZ 7 tagja (Bridgstone, Continental, Goodyear, Hankook, Michelin, Pirelli és Vredestein) ezért két koordináló szervezetet működtetett erre a célra. A begyűjtés teljes, míg a hasznosítás 70 százalékos volt, a gyártók pedig nem fizettek termékdíjat.

Az év elejétől azonban mindenkire kötelező a termékdíj, mivel a begyűjtést és a hasznosítást az állam vállalta magára. Az ezekre a tevékenységekre kiírt közbeszerzések viszont nem zárultak le. A gyártók tehát noha egyenként megszervezték a begyűjtést és hasznosítást, most fizetik a termékdíjat is. A begyűjtéssel viszont csapdába kerültek - mutatott rá az elnök -, mivel ha a közel 3 ezer szervizben felhalmozódnak a használt abroncsok, akkor a hatóság a tűzveszély miatt akár be is zárathatja azokat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az MGSZ tagjainak éves forgalma 230 milliárd forint, és több mint 10 ezer embernek adnak munkát. A szervezet márciustól tagja az európai szövetségnek, az ETRMA-nak.

Címkék: