Jöhet a Facebook okostelefon?

Pénzcentrum2012. május 29. 18:30

A Facebook is beszállhat az okostelefonok harcába. A vállalat dolgozói felől olyan információk jutottak a The New York Times birtokába, miszerint a világ legnagyobb közösségi oldalát működtető cég saját készüléket dobna piacra jövőre. A hírek szerint a társaság már több volt Apple-dolgozót vett fel, akik az iPhone-on dolgoztak.

Ez nem az első eset, hogy azzal kapcsolatos pletykák láttak napvilágot, miszerint okostelefont készül piacra dobni a Facebook. 2010-ben a neves technológiai blog, a TechCrunch adta hírül, hogy okostelefonnal jelenne meg a társaság, tavaly pedig az AllThingsDigital szellőztette meg, hogy a cég partnerségre lépett a HTC-vel közös készülék megalkotásában.

A Facebook esetén az indíték egyértelmű, új bevételi forrásokat keres a társaság és tart attól, hogy kimarad a mobilpiac hatalmas növekedéséből. A Facebook mobil felhasználóinak száma dinamikusan növekszik, de ebből egyelőre nem származnak bevételei a főként hirdetésekből élő vállalatnak, mivel mobil alkalmazásain nem futnak hirdetések. A társaság nemrég megtörtén tőzsdére lépése kapcsán pedig sok elemző említette fontos kockázati faktorként, hogy miközben a közösségi oldalak használata a mobil felé tolódik, addig ezt nem tudja bevételekre váltani egyelőre a cég. "Mark attól tart, hogy ha nem dob piacra egy okostelefont a cég a közeljövőben, akkor a Facebook egyszerűen csak egy alkalmazássá válik más mobil platformokon" - mondta el a cég egyik dolgozója.


A kérdés, hogy vajon egy olyan vállalat, amely a közösségépítéshez ért, hogyan tudna sikeres hardvergyártóvá válni. A hadver és a szoftvergyártás összevegyítése olyan, mintha az olajat kevernénk a vízzel - írja a The New York Times. Az Apple a kevés kivétel egyike, akinek ez sikerült. Sokan próbálkoztak a technológia szektor nagy szereplői közül betörni az okostelefonok piacára, de a HP és a Dell is elbukott és a Sony sem tartozott igazán soha az élvonalba.

Az Apple egykori hardver szakértője szerint a telefongyártás nem egy olyan iparág, amibe egyszerűen csak bele lehet ugrani, hihetetlenül komplex az egész. "Megváltoztatsz valami egészen apró dolgot az okostelefonon és teljesen meg kell változtatnod az antennák működését" - mondta el a lapnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Facebook egyik alkalmazottja szerint többször is újrakezdte a cég a mobilprojektet, mert eredetileg úgy gondolta, hogy saját maga is képes lesz megalkotni egy mobiltelefont, de végül rá kellett jönnie, hogy szüksége lesz a mobilgyártásban tapasztalt szakértőkre. A hírek szerint az operációs rendszer már megvan az üzenetküldési lehetőségekkel, a videó alkalmazásokkal és készülőben van egy saját piactér is a legnépszerűbb alkalmazásoknak. Sőt, az Istagram milliárd dolláros felvásárlásának köszönhetően már egy kamera-alkalmazással is rendelkezik.

Ha pedig a saját okostelefon megépítése kudarcba fulladna, még mindig ott van a lehetőség, hogy felvásároljon egy mobilgyártót, mint ahogy a Google is megvetette a Motorola Mobility-t. A cég pont most tett szert 16 milliárd dollárra az elsődleges részvénykibocsátásából, így a készpénz nem jelenthet akadályt. A mobilgyártók között pedig nem egy lejtőre került az erős telefonpiaci verseny közepette, a BlackBerryket gyártó Research in Motion piaci kapitalizációja például már kevesebb, mint 6 milliárd dollár.

Címkék:
apple részvény, iphone hírek,