A gatyád is rámehet a Húsvétra: méregdrága áruk a boltokban

Pénzcentrum2012. április 7. 07:47

Mélyebben kell idén a zsebükbe nyúlniuk azoknak a vásárlóknak, akik 2012-ben is az ilyenkor hagyományosnak számító élelmiszerek fogyasztásával (sonka, tojás csokinyuszi) szeretnék ünnepelni a Húsvétot. A tojás ugyanis elképesztő mértékben drágult húsvét előtt és kisebb mértékben ugyan, de emelkedett a csokoládéféleségek ára is. Sonkát viszont ugyanolyan áron vásárolhatunk, mint tavaly.

Reménykedve várják a hazai kereskedők a Húsvétot. Ilyenkor ugyanis mindig fellendül a forgalmuk. Sőt. A karácsony és az őszi iskolakezdés után ez a harmadik legfontosabb időszak számukra, hiszen a kiskereskedelmi ágazat összbevétel ilyenkor 35-40 milliárd forinttal nő meg az év első két hónapjához képest.

Az idei húsvéti szezon legnagyobb kérdése ugyanakkor az, vajon lesz-e ekkora növekedés, azaz lesz-e elegendő vevő. Az átlagfogyasztó pénztárcája ugyanis a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt sokat vékonyodott, miközben az árak emelkedtek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség adatai szerint csak az év első két hónapjában átlagosan 5-6 százalékkal kell többet fizetni a termékek java részéért, mint az előző év hasonló időszakában. Például a sertéshús ára 10, a cukor, továbbá a csokoládéféleségek ára pedig közel 20 százalékkal emelkedett.

Olcsó sonkának híg a leve

A drágulás szerencsére a húsvéti sonkát vásárlók nem érzik. Ez a termék ugyanis a Húszövetség adatai szerint a tavalyi árakon, azaz kilónként 900 és 3 ezer forint közötti összegért vásárolható meg. Persze akadnak a piacon ennél olcsóbb, kilónként 600-700 forintba kerülő sonkafélék is, ám ezek minősége már sokszor nem tökéletes.

A válság miatt a fogyasztók kevesebb húst tudnak venni és az olcsóbb termékeket keresik. Igaz, hogy a sertéstartók és a vágóhidak költségei is nőttek ugyan az elmúlt hónapokban, ám a drágulást a gyérebb fogyasztói érdeklődés miatt nem tudják áthárítani a vevőkre. Ezért nem drágul idén a húsvéti sonka sem. Így talán e termékből idén is elfogyhat úgy 6-6,5 ezer tonna.

Csokinyuszi, te drága

Ezzel azonban vége is a jó híreknek. A csokinyuszik idén ugyanis többe kerülnek, mint tavaly, méghozzá kilónként úgy 130 forinttal. Ennek oka, hogy bevezetésre került a népegészségügyi termékadó, amely 10-15 százalékos drágulást okozott. Az édességgyártók attól tartanak, hogy a drágulás miatt körülbelül 10 százalékkal kevesebb fogy majd a húsvéti édességekből.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A csokinyulszik minőségét illetően nem túl rózsás a helyzet. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 18 különféle csokinyuszit tesztelt. A tesztben 40 és 100 gramm közötti termékeket vizsgáltak a csomagoláson feltüntetett és a főbb fogyasztóvédelmi információk alapján. A vizsgálat során nem találtak olyan terméket, amely minden, az általunk felállított feltételeknek teljesen megfelelt volna. Például minden nyuszi tartalmazott adalékanyagot.

A TVE szerint a különböző összetételű csokoládényulak ára igen széles skálán mozog. A legolcsóbb mindössze ezer forint kilónként, de ennek a tízszereséért is lehet bioterméket kapni. Az átlagár 5 ezer forint körül alakul kilónként. Az olcsóbb termékek legnagyobb hátránya, hogy nem kizárólag kakaóból készülnek, hanem kakaós tej-, ritkábban étbevonó masszából, amelyek táplálkozásbiológiai értéke kisebb, mint a csokoládéé.

Luxus cikk a pirostojás?

A végére hagytuk a legrosszabb hírt. A Húsvétkor amúgy i dráguló tojás ára az elmúlt hetekben robbanásszerűen nőtt és nem csak Magyarországon. Az Európai Unióban A statisztikák szerint átlagosan 55 százalékkal nőttek az árak a 2011-hez képest. A Baromfi terméktanács tájékoztatása szerint a budapesti piaci árak mintegy 72,41 százalékkal nőttek (29 forintról 50 forintra), a vidékiek pedig 69,16 százalékkal (26,75 forintról 45,25 forintra) emelkedtek. Legkisebb változás az áruházlánci árakban következett be, itt az árak 14,13 százalékkal, 36,87 forintról 42,08 forintra emelkedtek.

A drágulást egy uniós állatvédelmi szabály okozta, amely értelmében nagyobb teret és másfajta ketreceket kell biztosítani a tojótyúkok számára. Az átalakítás többletköltségét a gazdák jelentékeny része nem tudta kigazdálkodni, így a termelés 10-15 százalékkal csökkent. A spórolni vágyó hölgyek tehát idén akkor döntenek jól, ha nem festett főtt tojással, hanem csokitojással jutalmazzák meg locsolóikat.

Címkék: