Aquincum Központ: budai gigapláza, 55 ezer négyzetméteren

MTI2012. március 2. 18:39

Eddig öt bevásárlóközpont fejlesztésébe több mint 500 millió eurót invesztált Magyarországon a német családi tulajdonban lévő ECE és partnerei - mondta Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezető igazgatója. A cég egy óbudai ingatlanfejlesztés kapcsán még az első félévben felmentést kér az úgynevezett plázastop alól.

A további magyarországi befektetésekkel kapcsolatban az ügyvezető megerősítette, hogy "AQUINCUM Központ" munkanévvel az ECE egy új projektet tervez Óbudán, a Szentendrei és Bogdáni út kereszteződésénél. A megkérdezett potenciális nagybérlők első visszajelzése pozitív volt - közölte az ügyvezető, hozzáfűzve: ennél több még nem történt.

A 3,5 hektáros területen három független épület létesülne, ezekben mindösszesen 55 ezer négyzetméter lenne a bérbe adható terület, beleértve az irodai, valamint a szolgáltató, kereskedelmi és szórakoztató célú területeket is. Miután a telek szélén áll meg a HÉV, P+R parkolók - illetve kerékpártárolók - is épülnének, a három épületben összesen 1700 autó elhelyezésére. A teljes projekt becsült költsége meghaladja a 150 millió eurót.

A projektet a III. kerületi önkormányzat is támogatja és a területre vonatkozó szabályozási tervet is elfogadta. Következő lépésként a fejlesztő a plázastop alóli felmentésért folyamodik a kijelölt minisztériumi bizottsághoz. Az építkezés akkor kezdhető meg jövőre, ha a felmentést az ECE megkapja és minden egyéb engedély is rendelkezésre áll.

Legjobb esetben 2015/2016-ban nyithat meg az épületegyüttes a nagyközönség számára - mondta az ügyvezető igazgató, hangsúlyozva, hogy az új fejlesztés az ECE Magyarország iránti bizalmát fejezi ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék: