Még a szlovák tejet is nálunk veszik a szlovákok - fillérekért

Pénzcentrum2012. január 16. 17:08

Különös helyzetben vannak a Szlovákiából Magyarországra érkező bevásárlóturisták: sokuknak ugyanis megéri akár száz kilométert is utazni azért, hogy nálunk vásároljanak. Még a Szlovákiában készült tartós tejet is megéri nekik itt vásárolni.

"Havi szinten jó 15 százalék megtakarítást jelent, ha Magyarországon vásárolok be. A benzin ugyan a legutóbbi emelés óta már nem annyira vonzó, de szinte minden mást érdemes itt megvenni. A kenyér, a tej, a hús, de még a pelenka is lényegesen olcsóbb. Két kisgyerek van a családban, így nálunk az utóbbi is fogyóeszköz, amin csomagonként 600 forintot lehet megtakarítani - mondja a családfő." - nyilatkozta a Borsnak egy felvidéki magyar férfi, aki gyakran jár Magyarországra vásárolni.

A lap megemlíti, hogy a határ menti bevásárlóközpontokba (is) Csehországból illetve Szlovákiából érkezik az olcsó tartós tej, gyakran ezt veszik meg nálunk - olcsóbban, mint Szlovákiában. Ugyanígy meglepő, hogy míg például Budapesten olcsó szlovák felvágottak versengenek a magyar húsokkal, addig északi szomszédaink szívesen vezetnek kilométereket, hogy magyar combokkal, darált és egyéb hússal töltsék meg hűtőiket.

A Szlovákiából érkező vásárlók leggyakrabban bankkártyát használnak, mert az középárfolyamon számol. Sok helyen elfogadják ugyan az eurót, de azt tapasztalják, hogy a pénzváltók hó elején, fizetésnap körül jóval kevesebb forintot adnak a pénzükért, mint hó végén.

A határ túloldalán visszaesett a forgalom

Úgy tűnik tehát, hogy karácsony után sem csillapodik a Szlovákiából érkező vásárlók rohama: a bevásárlóturizmus soha nem látott méreteket öltött a határhoz közeli városokban, a legtöbb vásárló még mindig felvidéki magyar, de egyre több a szlovák anyanyelvű vevő is - akár a határtól távolabbi területekről is jönnek. A jelenlegi forint/euró árfolyam mellett Magyarországon az élelmiszer átlagosan 25-40 százalékkal olcsóbb, a ruhák sok helyütt feleannyiba kerülnek, mint Szlovákiában. A gyenge forint miatt a hétvégén még azok is inkább Magyarországon végezték el a nagybevásárlást, akik a korábbi árfolyam-ingadozások idején otthon maradtak.

A gyenge forinton kívül a karácsony utáni leárazás is vonzóvá teszi a magyarországi vásárlást, hiszen egyes ruhaneműkre 50-70 százalék kedvezményt adnak, az áfaemelés kompenzálására pedig 25-30 százalékkal olcsóbban kínálnak számtalan élelmiszert a nagyáruházak. Az árfolyam alakulása az outletekre is hatással van: a Pénzcentrum.hu értesülései szerint látványosan megnövekedett a Budapest melletti Premier Outlets Centerben a Szlovákiából érkező vásárlók száma.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az outletben több üzletben is úgy nyilatkoztak, 10-ből 9 vásárló Szlovákiából érkezik, egyértelműen a (számukra) rendkívül alacsony árak miatt. A boltosok szerint sokan már nem személyautóval, hanem szervezetten, busszal érkeznek.

A Hospodárské Noviny című gazdasági napilap néhány napja rról cikkezett, hogya dél-szlovákiai élelmiszerboltok arra panaszkodnak, hogy a magyarországi bevásárlóturizmus miatt forgalmuk 25-40 százalékkal is visszaesett.

Mint arról a Pénzcentrum.hu beszámolt, ha tartósan a jelenlegi szint közelében marad a forint, komolyan meglendülhet a Szlovákiából, Ausztriából érkező turisták száma is. A Szlovákiából érkező utazók elsősorban a fürdőhelyeket, wellness hétvégéket, borkóstolós túrákat részesítik előnyben, a kedvelt úticélok közé tartozik Zalakaros, Hévíz, sőt, akár Hajdúszoboszló vagy Gyula is.

Címkék: