Kizárják a multikat a cafetériából

Pénzcentrum2011. december 30. 09:05

Az utalványos rendszer üzemeltetésével megbízott Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál (MNÜA) egyelőre titkolják, hogy melyik céggel, milyen feltételekkel szerződtek. A nagy láncok szerint az alapítvány ki akarja őket szorítani az üzletből - írja a Népszabadság.

Az MNÜA üzleti titokra hivatkozva nem közölte a napilappal, hogy melyik céggel milyen feltételek mellett kötött szerződést az Erzsébet-utalvány forgalmazásáról.

Az mindenesetre tény, hogy míg a hazai láncok; a CBA, a Coop és a Real már aláírták a szerződést, addig a nagy nemzetközi hátterű láncok valamilyen okból eddig kimaradtak az üzletből. Az MNÜA szerint "folynak az egyeztetések ezekkel a cégekkel is".

Ez igencsak kozmetikázott megfogalmazás - mondják a nagy láncok. Míg a hazai láncokat az MNÜA kereste meg az ajánlatával, addig a legnagyobb hálózatokat senki, sőt, volt olyan nagy nemzetközi kereskedelmi lánc is, melynek még csak nem is válaszolt a levelére az alapítvány.

 

Címkék: