Érdekes! Ez a legolvasottabb könyv most Magyarországon

Pénzcentrum2011. október 9. 08:03

Változatos a sikerlista A kutyapszichológiától a fantasy-ig, a szépirodalomtól a szexipart bemutató könyvekig igencsak változatos írásokat vehettünk kézbe szeptemberben a Bookline Top50 sikerlistája szerint.

Nemcsak az első két helyezett frissen megjelenő regénye - J. R. Ward: Felszabadított szerető, illetve Ljudmila Ulickaja: Imágó - hanem további 25 újonc is harcba szállt a magyar olvasók figyelméért. A harmadik helyen az augusztusi győztes áll: Bagdy-Bishop-Böjte-Rambala szerzőnégyes Hidak egymáshoz c. kapcsolatterápiai tanulmánygyűjteménye egy a Top50-ben szereplő nyolc pszichológiai kötet közül.

90 százalékkal olcsóbban vásárolhatsz: itt az újdonság
A közösségi vásárlás terén erősít a Bookline, az elsősorban kulturális/szórakoztató szolgáltatások kedvezményes értékesítésére épülő liners.hu-t a múlt héten indította el Magyarország legnagyobb online áruháza.

A Habostortával stratégiai együttműködésben létrejött oldal a két partner erősségeire építve lép be az egyre bővülő közösségi vásárlás piacterére: A Bookline, mint alapító több mint félmilliós felhasználói bázisára és a Habostorta, mint működtető értékesítői tapasztalatára épülő Liners.hu alapítójának a neve a garancia arra, hogy a felhasználók magas színvonalú és megbízható ajánlatokkal találkozhatnak majd.

A Liners.hu a Bookline-tól független saját weboldalon fut, ám a Bookline meglévő felhasználóinak nem szükséges újra regisztrálniuk mivel korábbi felhasználói jelszavukkal az új szolgáltatást is rögtön igénybe tudják venni. Ez azonban nem egy zártkörű szolgáltatás, bár alapvetően a Bookline felhasználóinak igényei szerint került kialakításra, bárki számára nyitott az oldal és egy egyszerű regisztrációval azonnal igénybe is vehető. A Liners akciói 5-6 naponta változnak, a kedvezmények a 30 %-tól indulnak és akár a 90%-ig is terjedhetnek, budapesti és vidéki szolgáltatásokat egyaránt kínálva.


A gimis romantikától a szexiparig, a fantasy-tól a kutyanevelésig rengeteg témájú könyv látta meg a napvilágot a hazai könyvespolcokon - mi sem példázza ezt jobban, mint maga a dobogó. A legcsillogóbb J. R. Ward amerikai író érme, a Felszabadított szerető c. vámpír sztorijával egyből a dobogó legmagasabb fokára szárnyalt. A kortárs orosz irodalom legismertebb alakjaként Ljudmila Ulickaja szerezte meg a második helyet: az Imágó c. szociológiai-politikai regényében a kommunizmus alapkövein és romjain ülve mereng múltról és jövőről. A harmadik helyet az augusztusi aranyérmes pszichológiai tanulmánytár szerezhette meg, a Bagdy Emőke, Beata Bishop, Böjte Csaba és Rambala Éva szerzőnégyes által szerkesztett Hidak egymáshoz c. kapcsolati terápiával foglalkozó kötet.

Három írás leginkább vérpezsdítő mivoltának köszönheti sikerét a magyar olvasók népes táborában. A 23. helyen debütálva Kovács Kovi István Bűnös élvezet című könyvével a magyarországi szexipar kezdeti illegalitását, virágzását és sötét titkait fedi fel, míg Szalai Vivien már hónapok óta a lista állandó szereplője a budapesti luxusprostituáltak drámáit bemutató írásaival, melyek jelenleg a 12. és a 19. helyet birtokolják.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ősz beköszöntével érzékelhetően több figyelmet szentelünk önmagunknak és szeretteinknek is. A listán szereplő nyolc pszichológiai mű mellett új kedvenc témánk ezúttal a házi kedvencek: a négylábúak testi-lelki gondozásával foglalkozó írások is erről tanúskodnak: Cesar Millan és Melissa Jo Peltier Hogyan neveljünk tökéletes kutyát? című könyve az előkelő 5., míg ugyanezen szerzőpáros A csodálatos kutyadoki c. kötete a 29. helyet szerezte meg. A lista egyik nagy nyertese Laura Leiner lett A Szent Johanna gimi c. tiniknek szóló vidám regénysorozatával, hiszen az írónő 4 kötetével foglal helyet a szeptemberi sikerlistán.

A másik befutó ismét csak George R. R. Martin: A tűz és jég dala fantasy-eposz megőrizte szintén 4 listás helyezését. Nem kell messzire mennünk további sikeres történelmi fantasy-szerzőkért sem, hiszen a Rita Monaldi-Francesco Sorti szerzőpáros Intrika című, illetve Ken Follett A katedrális c. misztikus históriái a 4. és a 6. helyet csíphették el az ősz első hónapjában.

Bookline TOP 50: 26-50

Címkék:
prostituáltak, sar érték,