Ők az áfaemelés első áldozatai

Orosz Márton2011. szeptember 22. 11:21

A kormány tervei szerint a jelenleg alkalmazott 25 százalékos áfakulcs jövőre 27 százalékra emelkedne, bár az emelés megvalósulása - mint arról a Pénzcentrum.hu a magyar sajtóban elsőként beszámolt - szembemegy EU-s vállalásainkkal. A kereskedők emiatt egyértelmű áremelkedésre számítanak. Igaz, az sem elképzelhetetlen, hogy egyes termékek ára csökkenni fog, egyes áruházak görcsölve várják a forgalmi adó emelését - illetve annak következményeit.

Matolcsy György gazdasági miniszer múlt pénteken jelentette be, hogy 25-ről 27 százalékra emelkedik az általános forgalmi adó mértéke. A kormány várakozásai szerint az adóemelésből 150 milliárd forintnyi többletbevétel származik, ez az úgynevezett Országvédelmi Alapba kerül majd. Ezzel az emeléssel az EU-ban várhatóan nálunk lesz a legmagasabb a forgalmi adó kulcsa.


Meglepődtek a kereskedők

Meglepetésként érte a kereskedőket az áfaemelés bejelentése, ugyanakkor a költségvetés beterjesztése előtt ritka, hogy széles körű szakmai vitára bocsássák azt - mondta a Pénzcentrum.hu kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, aki arra számít, hogy a következő időszakban lesznek egyeztetések az adóváltozásokról, így az áfa emeléséről is.

Az áruházláncokat képviselő érdekvédelmi szövetség vezetője úgy véli, az emelkedés a fogyasztói árakban is megjelenik majd, igaz, ennek átlagosan nem 2,5 százaléknak, "csupán" 1,6 százaléknak kellene lennie: a fogyasztói árat ugyanis úgy kapjuk meg, ha a termék nettó árát 1,25-tel szorozzuk.

 


"Az áfaemeléssel kapcsolatban nem került sor velünk előzetes egyeztetésre, és jelenleg nincs tudomásunk ilyen jellegű jövőbeli megkeresésről. Az adó jellegére való tekintettel ez nagyon sok nagyobb és kisebb piaci szereplőt érint" - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t Fehér István, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A kommunikációs vezető szerint tekintve, hogy árhoz kötődő adónemről van szó, az áfaemelés gyakorol hatást a fogyasztói árakra, de miután ez ügyben döntés nem született és az elképzelés részletei nem ismertek, nehéz lenne bármilyen becslésbe bocsátkozni akár ennek mértékét, akár a fogyasztásra gyakorolt hatását illetően. Ráadásul az áfaemelés csak egy a fogyasztásra hatást gyakorló tényezők közül, s a majdani teljes adó- és gazdasági csomag fogja meghatározni a hatás milyenségét.

Mi lesz itt karácsonykor?

Vámos György úgy látja, a kereskedelemnek kicsi a mozgástere, ezért tovább erősödő árversenyre, a beruházások átütemezésére számít. Ugyanakkor pozitívumként értékeli, hogy míg a korábbi években a válság miatt egyértelműen visszaesett a fogyasztás, most van esély a szinten tartásra is. A szakember úgy látja, ha sikerül a devizahitelesek egy részének megmentése, az akár még az idei évben is vásárlásösztönző hatású lehet. Sőt, önmagában a végtörlesztés lehetőségének ténye is olyan pszichés hatással járhat, amely azt eredményezi, hogy karácsony előtt picit bátrabban költenek majd a családok.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Spar kommunikációs vezetője szerint bár a karácsony a kereskedelemben mindenkor erős időszak, s a családok lehetőségeikhez képest igyekeznek az ünnepet méltóképpen megünnepelni, de az általános fogyasztási trendeket figyelembe véve minden bizonnyal ebben az időszakban is körültekintőbb költések várhatók.

Lehet csökkentés is

Napirenden van a kormányban az alapvető élelmiszerek áfájának átrendezése - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden az MTV Az Este című műsorában. Vagyis vélhetően bizonyos termékek vagy termékkörök átkerülnének a 18 százalékos, kedvezményes áfakulcs alá.

Vámos György lapunknak elmondta: arra számít, lesz 3-4 olyan termék, amit a jelenlegi 25 százalékos áfakörből átvisznek majd a 18 százalékosba, és bővülhet az 5 százalékos áfával adózó alapvető élelmiszerek köre is, például a tejen és kenyéren kívül ide tartozhat a burgonya, a tojás, illetve a tőkehús is. Az OKSZ főtitkára arra számít, a kerekedők nem nyelik majd le az áfacsökkentést, hanem továbbadják azt a vásárlóknak - azaz valóban csökkenhet néhány termék ára.

Akiknek a legnagyobb a félnivalójuk

A Pénzcentrum.hu piaci forrásokból úgy értesült, az áfaemeléstől leginkább a műszaki áruházak, barkácsláncok tartanak. Úgy tudjuk, vannak olyan piaci szereplők, akiknél az elmúlt hónapok gyenge forgalmát tetézheti a drágulás, ami egyes boltoknál akár az utolsó koporsószöget is jelentheti. A láncok várhatóan további racionalizálással próbálják menteni, ami menthető: például üzletenként csak 1-2 kasszát üzemeltetnek majd.

Velük szemben ugyanakkor tovább erősödhet a feketegazdaság szerepe a kereskedelemben is: nőhet azok száma, akik szürke-vagy feketegazdaságból származó termékeket forgalmaznak és vásárolnak majd. Piaci vélemények szerint nőhet a hamis termékek aránya is.

Címkék: