Szégyelljük, hogy hamis ruhát hordunk

Pénzcentrum2011. augusztus 9. 14:32

A magyarok 27 százaléka bizonyos körülmények között, míg 3 százaléka bármikor nyitott lenne hamis termék megvásárlására. A termékek közül a hamis ruházati termékek iránt a legnagyobb a kereslet, hiszen minden hatodik magyar bármikor venne ilyet - derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kedden publikált kutatásából. A felmérés szerint kevesebb hamis terméket vásároltunk, mint tavaly, ugyanakkor a fiatalok még mindig nyitottabbak ilyen vásárlásra.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület ezerfős reprezentatív közvélemény-kutatás keretében igyekezett fényt deríteni arra, hogy hogyan vélekednek az emberek a hamisítás jelenségéről.

A magyarok 27 százaléka bizonyos körülmények között, míg 3 százaléka bármikor nyitott lenne hamis termék megvásárlására. A termékek közül a hamis ruházati termékek iránt a legnagyobb a kereslet, hiszen minden hatodik magyar bármikor venne ilyet, míg 39 százalékuk elgondolkozna ezen. A legóvatosabbak a bizonytalan forrásból származó gyógyszerekkel vagyunk. Ilyen készítményt a magyarok 1 százaléka venne gondolkodás nélkül, azonban figyelmeztető jel, hogy 6 százalék elgondolkozna a vásárláson.

Kevesebb hamis terméket vásároltunk, mint tavaly

Az elmúlt 1 évben a lakosság 13 százaléka vásárolt legalább egyszer hamis terméket. A megkérdezettek 8 százaléka többször is, míg 5 százaléka csak egyszer. Ez az arány kisebb, mint 2010-ben, amikor a magyarok 16 százaléka nyilatkozott így.


A konkrét vásárlásra vonatkozó adatokból is kiderül, hogy a magyarok nem igazán tekintenek hamis termékként a nem eredeti ruházati termékre. Hamis ruházati termék vásárlását ugyanis minden hatodik magyar bevallotta, míg általában a hamis termékeknél ez az arány 13 százalék volt. A második legnépszerűbb terméknek a hamis illatszer bizonyult. Ezt a magyarok 6 százaléka vásárolt az elmúlt egy évben. A legkevésbé népszerűnek a komoly egészségügyi kockázatot rejtő, bizonytalan forrásból származó élelmiszer és gyógyszer bizonyultak.

Csak minden ötödik magyarnak fontos, hogy márkás legyen a ruhája és/vagy cipője. A magyarok közel egyharmadának pedig az sem fontos, hogy az a márkás termék, amit visel, eredeti legyen. A válaszadók több mint fele szerint ugyanakkor a hamis termék gyengébb minőségű, mint az eredeti. Sőt a megkérdezettek háromnegyede szerint hosszú távon jobban megéri eredeti terméket vásárolni, mint hamisítványt. A kutatás arra is rámutat, hogy a magyarok döntő többsége inkább eltitkolja, ha hamis terméket vásárolt.

A fiatalok a legnyitottabbak a hamis termékek iránt

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hamis termékek iránti nyitottságot erősen befolyásolja a kor. A fiatalok (30 év alattiak) és a fiatal középkorúak (30-45 évesek) az átlagosnál jóval nyitottabbak, míg az idős középkorúak (46-65 évesek) és az idősek (65 év felettiek) az átlagosnál jóval elutasítóbbak. Amíg a fiatalok 42 százaléka, addig az idősek 18 százaléka vásárolna hamis terméket.

 

Címkék: