Az okostelefonok karácsonya: mire figyelj, ha vásárolsz?

Pénzcentrum/MTI2010. december 8. 05:22

Egy amerikai piackutató intézet véleménye szerint az okostelefonok éve lesz 2011. A comScore kutatása szerint egy éven belül az Egyesült Államok népességének közel ötven százaléka vesz igénybe majd olyan telefonokat mindennapjai során, amelyek nem kizárólag telefonálásra vagy sms-ek küldésére alkalmasak.

Az okostelefon-piac minden résztvevője növelte részesedését a teljes mobilpiacon belül és a jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy jövő karácsonykor a 13 évnél idősebb amerikai mobilhasználók, azaz a 234 millió előfizető fele rendelkezik majd valamilyen okostelefonnal.

A decemberben kiadott felmérésből az is jól látszódik, hogy egyre nagyobb mértékben használják a tulajdonosok az olyan extra szolgáltatásokat, mint az internetezés, vagy látogatnak közösségi oldalakat, olvasnak blogokat okostelefonjaik segítségével.

Az okostelefonok terjedése miatt a "buta mobilok" részesedése idén 5 százalékot csökkent, mégis 2011-ben is még mintegy 1,11 milliárd alaptelefon eladására lehet számítani. Úgy tűnik azonban, hogy a piaci verseny hatására egyre olcsóbban elérhető okostelefonok térhódítása megállíthatatlan lesz.

Magyarországon sem kétséges a profi készülékek egyre növekvő piaci részesedése. Idén karácsonykor az egyik slágertermék minden valószínűséggel az okostelefon lesz. A Pénzcentrum.hu -10 tipp: így vásárolj telefont karácsonyra - című cikkéből kiderül, hogy kinek milyen telefont érdemes választani és a fa alá tenni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék: