Karácsonyra jön az olcsó 3D TV

Pénzcentrum/MTI2010. október 5. 12:02

A japán cégóriás, a Toshiba, idén decemberben az ágazatban jelenlévők közül elsőként dobja piacra a szemüveg nélkül is nézhető háromdimenziós televízióit - közölte az MTI. A 3D-és élményt egy integrált képrendszer bevezetése teszi lehetővé. A japán fővárosban tegnap a közönség is megcsodálhatta az új készülékeket.


A térhatás úgy adódik, hogy eltérő képet lát az ember jobb és a bal szeme. Ez a technika jelenleg még forradalminak számít a piacon. Először két méretben (30,5 és 50,8 cm képátmérő) vásárolhatják meg a fogyasztók a televíziókat és majd csak évek múltán juthatnak hozzá a nagyobb berendezésekhez, amikor már azok gyártása is kifizetődőnek bizonyul, ami által az eladási ár a lakosság széles rétegének válik megfizethetővé.

A szintén japán mamutvállalat, Sony, 2010 júniusától kezdte árusítani 3D-s szemüveggel nézhető készülékeit világszerte, a Panasonic pedig már ez év tavaszán előjött hasonló elven működő termékeivel az USA-ban. A fejlesztés gőzerővel folyik minden világcégnél, így a Samsungnál is, aki nem akar lemaradni a vetélytársaktól, ezért még 2010-ben szeretné piacra vinni térhatású televízióit.

A Telecoms and Media piackutató cég szerint egyenlőre Magyarországon egyáltalán nem biztos, hogy megéri 3D-és készülékeket vásárolni, mivel a háromdimenziós technikával vetített műsorok még elég korlátozott számban vannak jelen, de ennek ellenére több tízezer ilyen berendezés kerülhet a háztartásokba.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
tudatosvasarlo, toshiba,