Már januárban tudják, mi lesz a piac idei slágere

Pénzcentrum2010. január 27. 13:02

Óriási reményeket fűznek a játégyártók a Toy Story - Játékháború cimű film harmadik részéhez. A nyáron bemutatásra kerülő film ugyanis előre borítékolhatóan kasszasiker lesz, a hozzá kapcsolódó termékek pedig jelentősen befolyásolhatja a játékpiac alakulását.

A Disney-Pixar stúdió újabb projektje iránt már most felfokozott az érdeklődés, hiszen már az első két rész hatalmas sikernek örvendett a kilencvenes években (összesen több mint 800 millió dolláros bevételt hoztak eddig).

A júniusra várt harmadik epizód már eleve 3D technológiával készült, ráadásul a gyártók most ismét bemutatták első két rész felújított, 3D változatát. 


A napokban tartott londoni Toy Fair játékkiállítás- és vásár egyértelműen azt igazolja, hogy 2010 a Toy Story éve lesz: a filmekhez kapcsolódva játékfigurák tömegei lepik majd el a piacokat világszerte. Tavasztól Lego-kollekciók, kirakók, plüssfigurák, jelmezek, modellvasutak, és természetesen a film szereplőinek -akik maguk is játékok- élethű másai várják a vásárlókat a boltok polcain.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A gyártók természetesen a videojátékok rajongóira is gondoltak: a következő hónapokban több ilyen kiadvány kerül a boltokba, néhányukkal már a legkisebbek is játszhatnak.

A várakozások egyelőre optimisták: a Toy Story-filmek akár világszerte nagyot lendíthetnek a játékpiac helyzetén, a kereskedők szerint egyelőre csak az a kérdés, hogy a nyári filmsiker lendülete kitart-e a karácsonyi csúcsszezonig.

Címkék: