Megdöbbentő: honnan jön a karácsonyi pulyka?

Pénzcentrum2009. december 19. 10:03

Tízezer kilométernél is többet utazik a karácsonyi pulyka a brit családok asztalára. Az egyik legnagyobb áruházlánc ugyanis Brazíliából szállítja a szárnyasokat a szigetországba.

Az ASDA üzletlánc ezzel ismét kivívta a környezetvédők és a fogyasztóvédelmi szervezetek haragját. A fagyasztott pulykák szállításához ugyanis rengeteg üzemanyagot pazarolnak el, miközben Nagy-Britanniában is rendelkezésre áll elegendő mennyiség az ünnepi fogyasztáshoz.

A Daily Mail című napilap tudósítása szerint eddig mintegy 30 ezer pulykát szállítottak Dél-Amerikából a brit áruházakba, és könnyen lehet, hogy el sem tudják majd adni ezt a hatalmas mennyiséget.


A brit baromfitermelők érdekvédelmi szervezetei egyöntetűen elítélték az ASDA akcióját, volt olyan vezető, aki szégyennek nevezte az áruházlánc lépését, mellyel -szerintük- ellehetetlenítik a helyi termelőket.

Az ASDA ugyanakkor azzal védekezik, hogy őket csupán a baromfi íze és minősége érdekli, nem pedig az, hogy honnan származik. Az áruházlánc szóvivője hozzátette: a fogyasztók nem 100%-ban elégedettek a brit pulykahússal, ezért is van szükség importra.

Címkék: