Vigyázz, a kávé nem józanít!

Pénzcentrum2009. december 9. 16:58

Hiába az elterjedt tévhit, hogy a kávé kijózanít, az ital inkább csak hamis illúziókba kerget a józanságodat illetően.

Az egereken elvégzett kísérletek azt mutatják, hogy az alkoholfogyasztás utáni kávéivás abba a hamis hitbe ringathat, hogy teljesen az érzékeid birtokában vagy - derítették ki a philadelphiai Temple Egyetem kutatói. Valójában azonban a kávé csak nehezebbé teszi a kísérleti alanyok számára, hogy elfogadják, alkoholt ittak.

Az alkohol és a kávé együttes fogyasztása katasztrofális döntéseket eredményezhet. Azok ugyanis, akik alkoholt fogyasztanak, helyesen érzékelik, hogy fáradnak és egyre jobban lerészegednek. A kávé azonban felgyorsítjaa szervezetet, amely ezt hajlamos józanságnak ítélni. Az érzékszervek által közvetített jelekre való reakció azonban semmiképp sem nevezhető normálisnak. Így például elképzelhető, hogy egy egyén úgy gondolja, alkoholos befolyásoltság alatt is tud autót vezetni, vagy mindenképpen be kell bizonyítania, hogy ő a kocsma boxbajnoka.

Az egyetemi kísérletben résztvevő egereknek egy akadálypályán kellett végighaladniuk, méghozzá úgy, hogy elkerüljék az idegesítő ingereket: hangos zajokat és éles fényeket. Az alkoholos befolyásoltság alatt álló egerek ugyan rendkívül nyugodtan viselkedtek, ám meglehetősen rosszul teljesítettek az akadályok elkerülésében. A kávét fogyasztott egyedek éberebbek voltak és valamivel jobban is vették az akadályokat, azok azonban, akik mindkettőből fogyasztottak, szintén nagyon gyengén teljesítettek, bár feszültebbnek tűntek, mint simán "részeg" társaik.

A kutatók véleménye szerint azok, akik kávéznak az ivászat közben, abba tévhitbe eshetnek, hogy józanok, ám ez nyilvánvalóan nem igaz. És a veszélyek legenyhébbike az, hogy az egész éjszakás buli után másnap egy elképesztő macskajajjal ébrednek.

Címkék:
részeg nő,