Már nyomoznak a BKV ellen a milliárdos végkielégítések ügyében

Magyar Hírlap2009. augusztus 10. 09:32

A Fővárosi Főügyészség hűtlen kezelés gyanújával elrendelte a nyomozást a BKV-s végkielégítések ügyében. amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat.

Nem Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója felelős a közlekedési cégnél történt nagy összegű végkielégítésekért - mondta vasárnap Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője annak kapcsán, hogy a szocialisták országos elnöksége pénteken arra szólította fel a fővárosi alapszervezetét, hogy a személyi konzekvenciák levonása mellett tisztázzák a zrt.-nél kipattant botrányt. A politikus a több tíz- és százmilliós végkielégítéseket vérlázítónak tartja ebben a gazdasági helyzetben, az ezekről szóló szerződéseket azonban nem Kocsis, hanem elődei kötötték, és a vezérigazgató az általuk "felhalmozott sarat próbálja lapátolni". Szabó szerint a korábbi vezetőknek nem lett volna szabad ilyen, a mostani vezető kezét is megkötő szerződéseket aláírniuk.

A BKV-nál kirobbant végkielégítési botrány nyomán a Fővárosi Főügyészség több feljelentés alapján hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat. A közlekedési cégnél Kocsis István még július 23-án belső vizsgálatot kezdeményezett, hogy kiderüljön, elődei milyen tartalmú és mekkora összegű végkielégítéseket megállapító szerződéseket kötöttek, mielőtt ő munkába állt volna.

A BKV közleményben üdvözölte az MSZP országos elnökségének döntését a cégnél kifizetett végkielégítések kivizsgálásáról és az abból eredő személyi konzekvenciák levonásáról. A dokumentumban hangsúlyozták, hogy a Kocsis által elrendelt ellenőrzést a teljes átláthatóság megteremtése érdekében kiterjesztették a cég összes felső vezetőjének végkielégítését és munkaszerződését érintő teljes körű és időkorlát nélküli vizsgálatra is. A vállalat emlékeztetett rá, hogy Kocsis István még a vizsgálat megkezdésekor jelezte, hogy megpróbálták eltitkolni előtte a botrányos szerződéseket. A BKV a vizsgálat lezárása után a legszigorúbban fog eljárni, és azokban az esetekben, amelyekben személyi felelősséget lehet megállapítani, megteszi a megfelelő lépéseket - áll a zrt. közleményében.

A Fidesz július 29-én jelentette be hogy a Legfőbb Ügyészséghez fordult a közlekedési cég volt humánpolitikai igazgatója, Szalainé Szilágyi Eleonóra ügyében, akiről a Magyar Nemzet kiderítette, hogy százmillió forintos végkielégítést vehetett fel, majd a személyzeti vezetőt havi bruttó négymillió forintos fizetésért tovább foglalkoztatták. 2007 óta több mint egymilliárd forintot fizettek ki a BKV-nál végkielégítésekre. A korábbi hírekkel ellentétben a személyi következmények nem Kocsis Istvánt, hanem Hagyó Miklóst, az MSZP közlekedési ügyekért felelős főpolgármester-helyettesét érinthetik.

Címkék: