Törökország ötven éve hiába kopogtat Európa kapuján

Pénzcentrum2009. augusztus 3. 13:32

Pénteken ünnepelte a szomorú, 50. évfordulóját Törökország annak, hogy először jelentette be csatlakozását az Európai Unióhoz, illetve annak elődjéhez, az Európai Gazdasági Közösséghez.

Az akkor alig hattagú EGK számára 1959-ben jelezte először Törökország csatlakozási szándékát. Annak ellenére, hogy Ankara jóval korábban átnyújtotta csatlakozási kérelmét, mint a gazdasági unió sok nagyágyúja, mint Spanyolország, vagy Nagy-Britannia, a közeledési folyamatok azóta is csigalassúsággal haladnak, sőt olykor meg-megállnak, felvetve a kérdést, vajon a most 79 milliós, nagyrészt Ázsiában fekvő ország lesz-e valaha az Európai Unió része.

Annak ellenére, hogy már 1963-ban született egy kétoldalú megállapodás az EGK és Törökország közt, mely megemlíti a jövőbeni csatlakozás lehetőségét, mégis tobb, mint 40 év kellett hozzá, hogy hivatalosan is meginduljanak a tárgyalások: most már az Európai Unió és Törökország között. A most 27 tagú unióhoz való csatlakozás feltételeiről először 2005-ben ültek le egyeztetni a felek.


Négy év alatt Törökország a 35, az Uniós elvárásokhoz igazított szabályozási területből 11-et meg is nyitott, ám a legfontosabb kérdésben újfent megakadtak a tárgyalások. Törökország és Ciprus ugyanis még szembenáll egymással a szigeten, amióta a török csapatok 1974-ben bevonultak a sziget északi részére. Törökország azóta sem engedi be a ciprusi hajókat és repülőgépeket a légi és vízi kikötőibe, márpedig ez ellentétes a szabad áruáramlás elvével.

Címkék:
ankara,