Még nagyobb dugók jönnek Budán

Pénzcentrum2009. június 24. 09:32

Tegnap gyakorlatilag megbénult a budai Duna-part forgalma, ám a Margit-híd tervezett, augusztus elsejétől történő lezárása még a keddinél is nagyobb dugókat okozhat.

Mitől állt tegnap a budai oldal?
Az alsó rakpartot vasárnap lezárták a hídtól dél felé a Halász utcáig gázvezeték-építés, valamint aszfaltozás miatt. Ugyancsak június 21-étől augusztus 1-jéig sávlezárások és forgalomterelések nehezítik a közlekedést az Árpád fejedelem útján, mert az Üstökös utcánál elkezdődött egy új közlekedési csomópont építése.

A jelenlegi tervek szerint augusztus 1-jével zárják le a Margit hidat, amely aztán bő egy évig lesz lezárva a járművek elől. A híd felújítása alatt nem lesz kijelölt terelő útvonal - mondta a Napi Gazdaságnak Farkas László. A Főmterv Zrt. közlekedéstervezője arról is beszámolt, hogy a főváros szakembereivel elemzést készítettek arról, hogy mely utakon növekedhet meg a forgalom a híd lezárása idején; arra jutottak, hogy a Margit híd jelenlegi járműforgalmának 60-80 százaléka az Árpád, illetve az Erzsébet hídra terelődik, a többiek pedig átszállnak a tömegközlekedési járművekre. (Jelenleg csúcsidőben óránként egy irányban 2800 jármű halad át a Margit hídon.) A két átkelő közül inkább az Árpád híd irányába növekedhet meg a forgalom, hiszen innen többen átszoktak a Megyeri hídra. A tervezett forgalomtechnikai lépések ellenére az Árpád híd és az Erzsébet híd környékén csúcsidőben a jelenleginél is hosszabb lehet a dugók időtartama - figyelmeztetett Farkas -, főleg ha a közlekedők nagyobb hányada választja a későbbiekben is az autót a tömegközlekedési eszközök helyett.

A 4-es és a 6-os villamos az építkezés függvényében lehetőleg mindig átmegy a hídon, emellett gyakrabban jár majd a metró és az 1-es villamos is. A kerékpárosok az egyik oldali járdán - közösen a gyalogosokkal - folyamatosan átkelhetnek majd a hídon.

Címkék: