Milliárdokból újul meg a sürgősségi ellátás

Világgazdaság2009. május 12. 09:32

Tizenkétmilliárd forint összegű uniós forrás jut az egészségügyben a sürgősségi ellátás fejlesztésére.

Székely Tamás szakminiszter elmondta: az összeg elnyerésére kétfordulós pályázatot írtak ki, az első forduló nemrég zárult le. Ebben azok az egészségügyi szolgáltató intézmények vagy a fenntartóik vehettek részt, amelyek új sürgősségi osztályt kívánnak kialakítani, vagy a meglévő sürgősségi osztályokat, fogadóhelyeket szeretnék korszerűsíteni. E célokra egy-egy pályázó 100 millió és 820 millió forintot igényelhetett. A program megvalósulásával 26 kórház sürgősségi osztálya válhat európai szintű, modern központtá.

A pályázat alapvető célja a sürgősségi betegellátás hatékonyságának és minőségének növelése, korszerű, integrált, szakmailag egységes rendszerének a kialakítása, valamint a hozzáférhetőség és az esélyegyenlőség javítása volt. Kiemelt szempont volt továbbá a diagnosztikai és orvostechnikai műszerek, valamint az információtechnológiai eszközök korszerűsítése, illetve az integrált ügyeleti és sürgősségi ellátás kialakítása. Pályáztak az intézmények a szolgáltatások és a munkafeltételek minőségének javítására is.

Mivel a hazai kórházak jelentős része pavilonrendszerben épült, magas a rezsiköltség, kevésbé lehet hatékonyan megszervezni az ellátást. A pályázat ezért olyan intézményeknek is szól, amelyek a régi helyett korszerű, új épületeket kívánnak létrehozni, illetve a meglévőket szeretnék átalakítani, korszerűsíteni az úgynevezett "egykapus" szakmai elvárásnak megfelelően. A sürgős ellátást igénylő betegek kiszolgálása érdekében helikopter-leszállóhelyek építésére és fejlesztésére is sor kerül, valamint számos intézményben kiépítik a komplex akadálymentesítési rendszert.

Címkék: